Júliusi könyvajánlómmal kapcsolatban kaptam pozitív visszajelzéseket, melyeknek igen örültem, így folytatom az előző számban megkezdett elmélkedést Kamarás Péter könyvétől megihletve a már megszokott idézetekkel. Időközben azt is megtudtam, hogy az általam ajánlott könyv szerzője elhalálozott, bár honlapja és elérhetősége még mindig szerepel az interneten. Nyugodjék békében néhai Kamarás Ügyvéd Úr, aki ma is aktuális gondolatokat fogalmaz meg a következőkben:

Ma Maagyarországon „szabad ügyvédválasztás van, ez is egy piac, ahol az ember a legjobbat akarja kapni a legkevesebbért – és a kettő között hajlandó a kompromisszumra.”

Az ügyvédi tevékenység szabad áras, és nagyon sok mindentől függ, hogy az adott ügyvéd mennyit kér a munkájáért. Érdemes ezért több ügyvédtől ajánlatot kérni. Az egyik ügyvéd nem fogja tudni megmondani, hogy van-e olyan kollégája, aki olcsóbban vállalná az adott ügyet, mert az ügyvédi munkadíj összege ügyvédi titok ! Ráadásul sokszor az ügy „beárazásához” az ügyvédnek ismernie kell valamennyire az adott ügyet, mert egyáltalán nem mindegy, milyen annak bonyolultsága.

Az ügyvédválasztás „fontos szempontja az anyagiak mellett az ügyvéd életkora, működési területe, szakismerete, gyakorlata.” A fiatal ügyvéd lelkesebb, fűti a bizonyítási vágy, nem gondolkodik sémákban, az idősebb ügyvédnek nagyobb a gyakorlata, több a tapasztalata. A megfelelő szakismeret, az esetleges szakjogászi képesítés, az adott jogterületen megszerzett gyakorlat is döntő lehet a megfelelő ügyvéd kiválasztásánál.

Amikor ügyvédhez vagy egyéb jogi szakértőhöz megyünk, az összes, ügyünkre vonatkozó iratot tanácsos magunkkal vinnünk, hogy a jogász megfelelően tudjon tájékozódni ügyünkről. Az ügyfél előadása általában önmagában nem elegendő, mert keverednek benne a jogi és a jog szempontjából jelentéktelen események, ráadásul az emlékezet olykor  – a legjobb szándék mellett is – megcsalhatja az ügyfelet. Nem mindegy, hogy pl. egy tértivevényes levelet mikor vettünk át, ugyanakkor igen könnyű tévesen emlékezni egy egyébként a mindennapi életben olyan jelentéktelen dologra, mint egy bizonyos levél átvétele. Általában már az első ügyvédi konzultációnak is díja van, sokszor nem is kevés. Ez természetes, hiszen az ügyfél megfizeti azt az időt is, amit az ügyvéd az iratok áttanulmányozásával tölt, hiszen csak így tud véleményt mondani az ügyben. Az iratokban foglalt tények tapasztalatom szerint sokkal fontosabbak, mint a fél előadása, hova tovább azokból lehet kiindulni, hiszen azok fognak majd bizonyítékul szolgálni egy esetleges eljárásban.

Fizetni ugyanakkor senki sem szeret, ezért sokan próbálkoznak saját maguk jogi eljárások indításával, ami egyáltalán nem baj, a focihoz és a joghoz Kamarás szerint is kis hazánkban mindenki ért, és többen próbálkoznak meg ügyvédeket sikerdíjas eljárások végigvitelére rávenni. Utóbbit a legtöbb ügyvéd nem szereti, mert az ügyvéd akkor is sokat dolgozik az üggyel, ha pervesztés következik be. Előre megnyert ügy pedig nincsen. Az ügyvéd nem ígérhet pernyertességet, az ügyvéd csupán a tudását, tapasztalatát, lelkiismeretes munkáját állíthatja az ügy szolgálatába a pernyertesség, a siker érdekében, de dönteni nem ő fog. És ha a pert meg is nyerik, ami sikernek számít, mi történik akkor, ha a megnyert követelés végrehajthatatlanná válik?

Kamarással mélységesen egyetértek a következőkben: „Előfordul, hogy valamilyen oknál fogva az ügyvéd szívességi alapon dolgozik rokonnak, közeli barátnak. Ez rengeteg buktatót rejt magában, így meggondolandó. Ha veszítünk, ha nem kedvezően alakul az ügy, vajon hogyan nézünk egymás szemébe a baráttal vagy a rokonnal? Annak a kockázata is fennáll, hogy az érzelmi közelség miatt az ügyvéd nem látja reálisan a problémát, nem jól méri fel a helyzetet. Egy kicsit olyan ez, mint amikor a sebész a saját hozzátartozóját operálja, bizony előbb megremeg a kezében a szike. Rokonnal, baráttal nehezebben közli az ember a rossz hírt, s a kíméletesség az őszinteség rovására mehet.„

Szintén osztom Kamarás véleményét a fizetés időzítése tekintetében: „Sokan felvetik: miért kéri az ügyvéd a díjazását vagy annak egy részét előre, amikor valójában még el sem kezdte a munkát? Nos, lehet azon vitatkozni, mi legyen előbb: a munka vagy a fizetség, de az ügyvédeknek jó okuk van arra, hogy bebiztosítsák magukat. Ha ugyanis elvégezték a feladatot, mégsem fizetik ki őket, akkor nincs más eszköz a kezükben a behajtásra, mint hogy pereskednek. Ez újabb munka és elfoglaltság, ami nem térül meg. Az ügyvéd azonban egy kamara tagja, hivatásbeli és etikai szabályok kötik, így a megbízó kezében sokkal több garancia van. Néha hallom, ahogy kollégák licitálnak egymásra, kinek hány ügyfele van, aki nem fizet, és összesen mennyivel tartoznak. Vajon az a megbízó, aki adós marad a munkadíjjal, mit szólna, ha nem kapná meg a havi fizetését vagy a vállalkozási díját?”

Az előre fizetés gyakorlatára sok negatív tapasztalat sarkallja az ügyvédeket. Ami nagyon érdekes, hogy általában nem azok fizetnek mondjuk egy év késéssel a munka után, akik anyagilag rászorulnának. Ez az egy év éppen egyik jó barátnőm élettársával esett meg, férjem végzett el neki egy munkát. Persze mondhatjuk, hogy legalább fizetett. Még 2010-ben alapítottam egy alapítványt, a kuratórium elnöke nagyon jó barátnőm volt. Én átadtam az alapítói jogokat időközben másnak, de az új alapító is hozzám fordult később is, ha az alapítvány körüli jogi intézkedésekről volt szó. Egészen addig minden rendben ment, míg az asszonyok között konfliktus nem támadt, és régi barátnőim mindegyike nálam kereste az igazát a piaci ár töredékén is megsértődve. Még szerencse, hogy egy igazán jó barátság még ilyesmit is képes túlélni.

A jogász tipikus látássérült szakma Magyarországon. Régebben látássérült körökben járta az a mondás, hogyha egy látássérült nagyon okos, akkor jogásznak megy, ha kicsit kevésbé, gyógymasszőrnek, ha annak sem, akkor megy kefét kötni. Tényleg nagyon sok jó képességű látássérült választja a jogi pályát, amikor én jártam a jogi egyetemre, csupán az általam is látogatott karon megfordult legalább hat látássérült hallgató, és meg is szerezték mind a diplomájukat.

Sok szülőnek ugyanaz az indíték lebeg a szeme előtt, mikor pályaválasztásában a jogi kar felé terelgeti látássérült gyermekét, mint amit Kamarás Ügyvéd Úr is fejteget, miszerint a jogi pályán, hova tovább ügyvédként a látó gyermekek szülei körében elterjedt közvélekedés szerint is jól fog keresni a gyermek. Azt gondolom erről, hogy az mindenképpen igaz, hogy egy jogi diplomával a zsebében a látássérült gyermeket nem fogja az éhenhalás réme fenyegetni, ami mindenképpen megnyugtató lehet egy látássérült gyermeket nevelő szülő számára, ugyanakkor nincsen semmiféle garancia arra, hogy a gyermek a jogi pályán fogja csillogtatni tudását. A jogi egyetemen nagyon sok olyan képességet és készséget lehet megszerezni talán ma is, de akkoriban, mikor én oda jártam, ez mindenképpen igaz volt, amit nagyon jól lehet konvertálni. Sok olyan látót ismerek, akik elvégezve a jogi egyetemet, a jogi pályától távolabb keresik kenyerüket pl ingatlanosként, újságíróként, de legyen bármilyen munkakörünk, a jogi egyetemen elsajátított készségek mindenhol csak épülésünket szolgálják. Jómagam a hobbiból űzött masszőri tevékenységem végzésekor is nem ritkán hasznát veszem jogi ismereteimnek, mikor hasznosan tudok hozzászólni vendégeim jogi kérdéseket is érintő élethelyzeteihez. A jog pedig átszövi életünket, ha akarjuk, ha nem, és nagyon hasznos, ha ismerjük a jogi pókháló rejtett zugait, kiskapuit.

Azt ugyanakkor nem érdemes várni sem látó, sem látássérült gyermeket nevelő szülőknek, hogy majd minden jogot végzett gyermeknek vastag lesz a pénztárcája. Az ügyvédekre ez szintén igaz, nem minden ügyvédnek van kolbászból a kerítése. Kívülről tán úgy látszik, hogy így van, mert az ügyvéd kevésnek tűnő időért is sokat elkér, ugyanakkor azok az emberek, akik így gondolkoznak Kamarás Ügyvéd Úr és az én véleményem szerint sem „számítják bele azt az időt, amit felkészüléssel, utánajárással tölt, sem azt, hogy az a pénz még messze nem az övé: irodát tart fenn, fizeti a munkatársát és az adókat, közlekedik és talárt vásárol.”, nomeg irodaszereket, ha az ügyvéd meg nem is lát, akkor meg megfelelő segédeszközöket is.

Az igazság az, hogy „több ezer ügyvéd van, és nem mindegyik találja meg a fizetőképes keresletet…”, ugyanakkor nélkülöző látássérült ügyvédet sem láttam még, és látássérült jogászt sem ismerek, akinek szigorúan vett megélhetési gondjai volnának. Persze, a lehetőséget nem zárom ki.

Ajánlom-e a jogi pályát látássérült fiataloknak? Én alapvetően elégedett vagyok azzal, hogy jogi egyetemre jártam. A jogi egyetemen eltöltött éveket életem egyik legszebb időszakának tekintem. Az egyetemen megszerzett tudást és diplomát is jól használhatónak tartom. A jogi diploma hátránya ugyanakkor az, hogy sok tekintetben Magyarországhoz köt, hiszen minden országban más a jogrend. Látássérült specifikus hátrány, hogy ügyészként, bíróként nem nagyon alkalmaznak látássérültet, bár ismerek kivételt, aki ezt a szabályt erősíti, ugyanakkor a legtöbb látássérült jogász számára marad a közigazgatás, az ügyvédi pálya, és minden más. A lehetőségek tárháza így sem szűk.

dr. Ozvári-Lukács Réka