Hírek

A klubtagok láthatók a képen.

A terézvárosi Lámpás Klub vendége dr. Ozvári-Lukács Réka jogász volt

A Szülő-Példa-Érték elnevezésű projekt megvalósítása keretében a fogyatékosokat érintő Jogsegélyről, betegjogról, örökösödési jogszabályozásról tartott előadást dr. Ozvári-Lukács Réka jogász, megkönnyítve az eligazodást.

Az újpesti Lámpás Klub születésnapi tortája

6 évesek lettünk-Beszámoló Kicsit másképp

Novemberben születésnapot tartottunk,6 évesek lettünk. Beszámolóként egy, a kezdetektől tagtársunk levelét tesszük közkincsé.

A képen háttérben Holleanyó látható piros ruhában és hozzáillő főkötőben. Előtte Fodor Ágnes ül egy széken.

Nálunk járt Holleanyó!

Javában zajlik a munka a VGYKE Regionális Központjában.

A klubtagok a tárlatvezető előadását figyelik.

Látogatás a Rádió-és televíziótörténeti kiállítóhelyen

1925. december 1-jén délután 5 órakor felavatták a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-t. Még ezen a napon este 8 órakor indult meg a folyamatos rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel.

A diákok egy csoportja

Érzékenyítés a VI. kerületi Vörösmarty Általános Iskolában

2019. november 20-án egészségnapon érzékenyítettünk. Összesen 128 gyereknek tartottunk szemléletformáló foglalkozást, minden évfolyamból voltak érdeklődők.

A túra egy részlete

Csokitúra

2019. november 20-án Rákosmente lámpásai a Szamos Marcipán Múzeumba szerveztek csokoládétúrát.

Mészáros Ágnes alelnök megnyitó beszédet mond.

Beszámoló szülinapi ünnepségsorozatunk záró-rendezvényéről

Október első napjai óta a VGYKE nagyszabású rendezvénysorozatot indított, megemlékezve a Fehérbot napjáról, ezzel felhívva a közvélemény figyelmét a látássérültek világára. Ezenkívül azt kívántuk közösen megünnepelni, hogy a VGYKE immáron 15 éve áll fenn, folyamatosan bővítve szolgáltatásait, ezzel egyre több érintettet érve el.

Egy hallgató Gandhi kutya hámját fogja, miközben becsukott szemmel közlekedik.

Szemléletformálás felkérésre

Különleges és nem mindennapi meghívásnak tett eleget a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Érzékenyítő Csapata. A kihívás ezúttal a Budapesti Civil Információs Centrumtól érkezett.

Útban a lift felé...

Nagy a sürgés-forgás a VGYKE Regionális Központjában

Nagy lendülettel és óriási iramban zajlik a költözködés.

Ajándékkészítés

Karácsonyi ajándékkészítés a 18. kerületi klubban

Bár karácsonyig van még idő, de klubtagjainkkal már megkezdtük az előkészületeket.

A képen a klubtagok és az ügyfélszolgálat munkatársai, Rádi Anna és Benke Richárd láthatók.

Az ügyfélszolgálat a békásmegyeri klubnapon

November 15-én klubnapot tartottunk Békásmegyeren a Közösségi Házban. Eljöttek hozzánk a VGYKE ügyfélszolgálatának munkatársai: Rádi Anna és Benke Richárd.

A képen a Szugló utca 81. szám alatti irodaház látható kívülről.

A VGYKE elköltözött!

Új címünk: Bp. 1141 Szugló utca 81.