Hirdetmények

Zenés délután Szentendrén

Klubnapot tartanak Szentendrén a Közösség Lámpásai, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak! Időpont: május 30. péntek, 14:30-tól 17 óráig. Dél-amerikai dalokkal, énekkel, zenével várják a vendégeket, valamint a Pünkösd néprajzi vonatkozásairól is hallható lesz néhány érdekes gondolat.

Esélyegyenlőségi nap Weisz Fannival

A váci és környékbeli fogyatékossággal élő emberek érdekvédelmével és nevelésével foglalkozó intézmények, civil szervezetek immáron tizenharmadik alkalommal fognak össze, s rendezik meg a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségi napját, melyre idén június 6-án kerül sor.

Szereplőválogatás!

A Vakrepülés Színtársulat új darabjához és adatbázisának frissítéséhez látássérült szereplőket keres minden korosztályból. A szereplőválogatás feltétele egy maximum három perc terjedelmű, bármilyen szabadon választott verses, prózás, vagy énekes produkció. Jelentkezési határidő: június 15.

Közgyűlés a VGYKE-nél

Közgyűlést tartott a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete május 17-én a Vakok Iskolájában. A napirendi pontok között szerepelt úgy a jelentések megismerése és elfogadása, mint az egyesület tevékenységeinek bemutatása és a 2015. évi tagdíj meghatározása.

Történelmi pillanat az egyesületnél

Fodor Ágnest, a VGYKE elnökét a Fogyatékos Emberek Szervezetének Tanácsa egyik alelnökévé választották május 19-én. A Tanács működése során ez az első alkalom, hogy egy látássérült szervezet vezetője került az alelnöki székbe.

Játékbörze a Cserf-S-ben

Szeretettel meghívunk a május 28-án, szerdán tartandó játékbörzénkre. Szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy gyermekeink megunt, „kinőtt”, ám kifogástalan állapotban lévő játékait és könyveit egymás között csereberélhessük. Gyertek! Bízunk benne, hogy mindannyian kincseket lelhetünk!

Frissítsd fel a ruhatáradat!

Szeretettel meghívunk a május 21-én, szerdán tartandó ruhabörzénkre. Úgy gondoltuk, megajándékozunk titeket és magunkat egy csereberés ruhabörzével, hogy felfrissülhessen ruhatárunk anélkül, hogy a pénztárcánk látná kárát. Gyertek! Bízunk benne, hogy mindannyian kincseket lelhetünk!

Baba-mama klub a Cserf-S-ben

Amíg főzni, takarítani vagy varrni minden családban tud valaki, addig a legfontosabbra, a gyereknevelésre nincs recept. Baba-mama klubunkban a kisgyerekes szülőket foglalkoztató aktuális témákkal, tanácsokkal várunk, tapasztalatainkat megosszuk egymással, így gazdagítva a gyermeknevelés édes-bús pillanatait. Téged is várunk!

Pályázati felhívás

Az Erőforrás Alapítvány - United Way Magyarország célkitűzése, hogy ösztöndíja révén megtalálja azokat az ambiciózus, szociálisan hátrányos tinédzsereket, akik fiatal koruk ellenére komoly célokkal és megvalósításra váró tervekkel tekintenek a jövőbe. Ha 14-18 év közötti vagy és magadra ismertél e sorok mögött, jelentkezz!

Önismereti játszóház-klub

Klubunk hetente megújuló, érdekes és hasznos témákkal kedveskedik az érdeklődőknek. Család, gyermeknevelés, párkapcsolat? Ilyen és ehhez hasonló tanácsokkal várunk egy kötetlen beszélgetés alkalmával, melynek alapköve a vidám hangulat és a barátságos légkör!

Meghívó fotópályázatunk kiállítására

A VGYKE fotópályázata nagy sikerrel zárult. A 17 legjobb pályamű megtekintésére és az ünnepélyes díjátadásra május 15-én, délelőtt 10 órakor kerül sor a Cserf-S Családi Erőforrás Segítő Központban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Paraszupersztár

Hazánk egyik legnagyobb és legrégebbi civil szervezete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2014-ben kulturális tehetségkutató versenyt indít a fogyatékossággal élő emberek számára.