Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Táplálkozás koronavírus idején 1. rész – Bihari Ágnes masszőzünk tanácsai

2020. július 5.
A képen Bihari Ágnes látható

Kollégáim az előzőekben hasznos tippeket adtak, hogy otthon is formában tudjuk tartani magunkat ezekben a nehéz időkben. Én a táplálkozáshoz szeretnék tanácsokat nyújtani, hogy egészségünket megőrizhessük, illetve az immunrendszerünket erősíthessük. Külön foglalkoznék az egyik leggyakoribb mozgásszervi betegség, az ízületi gyulladás és az étkezés kapcsolatával.

A fokozott higiénia mellett a táplálkozás szempontjából is fontos az egészségünk megőrzésére törekedni. Ez a stresszes időszak mindenkit megvisel, és előfordul, hogy néhányan az evésben találnak örömforrást a négy fal között, vagy unatkoznak, és közben nassolnak. Próbáljuk figyelmünket másra terelni az evésről! Helyezzük napi rutinunkat keretbe, amelyben kijelölhetjük az étkezések pontos idejét és számát. Naponta maximum 4-5 étkezés legyen, ehhez tartsuk is magunkat! Ahhoz, hogy most, vagyis a veszélyhelyzet elmúltával ne mutasson többet a mérleg számlálója, a kalóriamennyiséget és az adagokat továbbra is érdemes csökkenteni, hiszen otthon ülve nem használtunk fel mozgással, munkával annyi energiát, mint korábban.

Ne tartsunk otthon egészségtelen nassolni valókat, mint például chipseket, ropikat, csokoládékat, kekszeket stb., mert ezek csak üres kalóriákat adnak szervezetünknek. Helyettük válasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, teljes kiőrlésű kekszeket, készíthetünk házilag zabkását. Az éhségérzet képes megtréfálni minket, hiszen sokszor csak szomjasak vagyunk, és így jelzi a testünk, hogy némi folyadékbevitelt igényel. Szóval mielőtt behabzsolnánk egy plusz pogácsát, inkább fogyasszunk el egy pohár innivalót – lehetőleg cukormentes italt, mint például ásványvizet, teát, cukrozatlan gyümölcslevet vagy üdítőitalt.

A testmozgás is fontos része az egészséges testsúlyunk megőrzésének. Félreeső utcákban, esetleg erdei ösvényeken testnek és léleknek is jót tesz egy kis séta. Az edzőtermeket nem ajánlott látogatni, viszont egyre szélesebb az online – akár ingyenes – kínálat ezen a téren is, bizonyára mindenki talál kedvére való, otthon végezhető gyakorlatokat. Amíg végezzük a testmozgást, tárjuk szélesre az ablakokat, hogy jóleső friss levegőt szívjunk a gyakorlatok közben!

(Folyt. köv.)

A képen Bihari Ágnes látható