Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Hangos nyelvkönyvek, angolul, németül

2013. december 12.

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete az elmúlt években több speciálisan, kifejezetten a látássérültek igényeinek megfelelő hangzó tananyagot készített, melynek segítségével bárki, akár egyedül, tanári segítség nélkül is elsajátíthatja az angol vagy német nyelv alapjait.

hangoskönyvA kezdő tananyagok olyan alapvető kifejezéseket, szavakat tartalmaznak, melyeket eredményesen használhatunk például egy nyaralás alkalmával. A 6 leckére bontott hangos kezdő tankönyv az alábbi témaköröket járja körbe: bemutatkozás, család, útbaigazítás, közlekedés busszal vagy vonattal, étkezés és vásárlás. Az egyes leckéken belül hétköznapi szituációkat bemutató párbeszédek hallhatóak angolul/németül, illetve magyar fordítással is. Minden leckéhez tartozik egy szószedet, melyben a párbeszédekben előforduló szavak, illetve kifejezések hallhatóak magyar és idegen nyelven. Továbbá egy nyelvtani blokk is tartozik a leckékhez.

Nagy hangsúlyt fektettünk a tananyag készítésénél arra, hogy a CD azok számára is jól használható legyen, akik kizárólag hallás után tanulnak. Így a szavakat bár kicsit “magyarosabban” ejtve rögzítettük, de így tisztán érthető minden párbeszéd.

A hangos kezdő tananyagot elsősorban azoknak ajánljuk, akik teljesen az alapoktól akarják kezdeni a tanulást, vagy esetleg újrakezdők, és szeretnék felfrissíteni a már homályba veszett tudásukat.

Az oktató csomag magában foglal egy CD-t és egy nagybetűs tankönyvet. Figyelem, mivel ez az oktatási anyag elsősorban hangzó formátumban készült, ezért a nagybetűs könyv csak kiegészítés, a teljes tananyagot, így pl. a nyelvtani magyarázatokat és példákat kizárólag a CD tartalmazza! Az oktató csomaghoz mindenki megkapja a nagybetűs tankönyv digitális változatát is, így a képernyőolvasó vagy nagyító programot használó tanulók a helyesírást is elsajátíthatják. A nagybetűs könyvben a CD-n hallható angol és német nyelvű szituációk, azok magyar nyelvű fordítása, illetve a szószedet olvasható.

 

A kezdő angol CD ára önmagában, ill. tankönyvvel együtt is 2500 Ft, míg a kezdő német CD ára 2500 Ft + 500 Ft-ot kell fizetni azoknak, akik a nagybetűs tankönyvet is kérik.

A hangos középhaladó német tananyagot azoknak ajánljuk, akik számára a német nyelv nem idegen, korábban már tanulták, most csak feledésbe merült szókincsüket, ill. nyelvtani ismereteiket kívánják felfrissíteni. Az oktató csomagot különösen nyelvvizsgára készülő nyelvtanulóknak ajánljuk, hiszen a CD-n olyan témakörök találhatóak, melyek a szóbeli nyelvvizsgára készülőknek elengedhetetlenek (találkozás, család, lakás, lakóhely, napi beosztás, iskolarendszer). Az egyes leckéken belül német nyelvű témakidolgozások, azok magyar fordítása, szószedet, nyelvtani magyarázatok és gyakorlatok hallhatók. A nagybetűs tankönyvben a német nyelvű szövegek és a magyar fordítás is olvasható a szószedetekkel együtt. Figyelem, mivel ez az oktatási anyag elsősorban hangzó formátumban készült, ezért a nagybetűs könyv csak kiegészítés, a teljes tananyagot, így pl. a nyelvtani magyarázatokat és gyakorlatokat kizárólag a CD tartalmazza! A CD ára 3000 Ft. Amennyiben igényel hozzá nagybetűs tankönyvet is, azt a megrendelésnél külön jelezze. Az ár a nagybetűs tankönyvvel együtt is 3000 Ft.

A speciális tananyagok megvásárolhatóak egyesületünkben az alábbi módon:

Kérjük, jelezze megrendelési szándékát az info@vakegy.hu email címen. A levélben kérjük, írja meg, hogy melyik tananyagot kívánja megrendelni (hiszen egyesületünk több hangzó tananyagot állított elő, pl. hangos kezdő angol, hangos kezdő német, ill. középhaladó német), valamint írja meg azt is, hogy a CD-hez szüksége van-e nagybetűs tankönyvre is. Fontos, hogy adja meg pontos postacímét, ahová a tananyagot postázhatjuk Önnek. Miután a megrendelt tananyag árát átutalta egyesületünk alábbi számlaszámára, a tananyagot azonnal postázzuk Önnek.

Számlaszámunk: (Szabolcs Takarék) 68800109-11055341.

Kérjük, a megjegyzés rovatban tűntesse fel a megrendelt tananyag nevét.

Ha szeretteit hasznos ajándékkal, és egy örök kinccsel, a tudással akarja megajándékozni, akkor rendelje meg egyesületünktől valamelyik oktató csomagot!

 Lakatos Anikó

 (Forrás: Vakok Világa hírlevél)