Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Új elnököt és tisztségviselőket választott a MEOSZ

2015. május 10.

A küldöttek két jelölt közül elsöprő többséggel Kovács Ágnest választották elnöknek, aki a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületét vezeti.

fotóA közgyűlés Földesi Erzsébetet és Braun Jánost alelnöknek, Szakáll Istvánt, dr. Chikán Csabát, Székely Józsefet, Szécsényi Lajost, Csiszár Attilát, Bukta Lászlót, Bodor Zoltánt és Mesterházy Zsoltot pedig az elnökség tagjának választotta. A Felügyelő Bizottság tagjai: Balog Zoltán elnök, Válóczi Ferenc, dr. Urbán-Szabó Béla, Farkas Zsolt, Nagy Józsefné. Az Etikai és Fegyelmi Bizottság: Dr. Hegedüs Lajos elnök, dr. Thiesz József, Salma Ferencné. A közgyűlés az Ellenőrző Bizottság javaslatára Chikán Csabát tiszteletbeli alelnöknek, Hegedüs Lajost tiszteletbeli elnöknek választotta.

A közgyűlés résztvevői megköszönték a leköszönő elnökség és Hegedüs Lajos munkáját, aki várhatóan a jövőben is irányítja majd a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületét. Az ügyvédként dolgozó Hegedüs Lajos, aki maga is mozgássérült, 1997-ben vette át a MEOSZ irányítását, de 37 éve van a mozgássérültek mozgalmában, a MEOSZ alapítói közé tartozik. Elnöksége alatt, a MEOSZ határozott fellépésének köszönhetően született meg a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló 1998-as törvény, ami mérföldkő a hazai fogyatékosügyben. Vezetésével a MEOSZ számos, sikeres próbapert indított az akadálymentesítési határidők be nem tartása miatt, és számos demonstrációt szervezett a mozgássérült emberek érdekének védelmében. Hegedüs Lajos a fogyatékosügy egyik elismert hazai szakértője. Közreműködésével honosodott meg a budapesti műszaki egyetemen a rehabilitációs környezettervező mérnöki képzés, ahol tanított is. Tankönyvek társszerzője, számos előadást tartott itthon és külföldön. Létrejötte óta társelnöke az Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak, alapítója és elnöke volt a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsának, alelnöke a Disabled People’s Internationalnek (DPI). Jogi és közlekedési üzemmérnöki végzettsége mellett rehabilitációs humán- és műszaki tanácsadó, valamint marketing végzettsége van. Irányításával a MEOSZ hazánk egyik legerősebb civil, érdekvédelmi szervezetévé vált, amely mintegy 150 ezres aktív tagságával a legnagyobbak közé is tartozik.

Az új elnök, Kovács Ágnes 17 éve vezeti a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületét, ahová súlyosan mozgássérült fia révén érkezett. Irányításával az egyesület – amely elindítója és egyik fő mozgatója volt az integrált oktatás megvalósításának Békéscsabán – az egész megyére kiterjedő szolgáltatói hálózatot és intézményrendszert épített ki. A fogyatékossággal élőknek korai fejlesztést, fejlesztő felkészítést, iskolai képzést, konduktív pedagógiai és nappali intézményi ellátást biztosítanak, emellett támogató szolgálatot és lakóotthont működtetnek. Ő vezeti a MEOSZ Bice-Bóca Alapítványát a Mozgássérült Gyermekekért, és egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató céget is irányított éveken át. 16 éve tagja a MEOSZ elnökségének, szakvizsgázott szociális munkás és foglalkoztatási rehabilitációs szakértői végzettsége van, az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagja. Nemzetközi és hazai konferenciákon, különböző hazai képzéseken rendszeresen tart előadásokat és képzési anyagok kidolgozásában is részt vesz. Szeretné, ha a fogyatékosügyről való gondolkodás komplexszé válna, mert vallja, hogy minden szakterületnek megvan a fogyatékosügyi vetülete. Célja, hogy a MEOSZ a jövőben is egy erős, összetartó közösség maradjon, amely a mozgássérült emberek érdekében folytatott küzdelméhez szövetségeseket talál az ép és fogyatékos emberek, szervezeteik között egyaránt.

Forrás: meosz.hu