Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció

2020. október 23.
A narrált festmény

Rippl-Rónai József: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett
1907

Bár órákig, napokig lehetne a Magyar Nemzeti Galéria tereiben csodálni a szebbnél szebb műalkotásokat, Rippl-Rónai József Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett című alkotása lesz az utolsó, amelyet itt megnézünk.

A kép méretében is igazodik a családias, bensőséges témához. A 68×100 centiméteres nagysága messze elmarad például Székely Bertalan Egri nők című festményétől, a témához illeszkedő méreteitől. A kép kompozíciója igencsak sűrű, az alakok mintha csak karnyújtásnyira lennének tőlünk. Ez is erősíti a bensőséges hangulat érzését és a nézőt szinte az asztal mellé ülteti. A kép előterében meleg színű, vörös asztalterítővel borított kerek kis asztalkát látunk. Rajta vörösborral megtöltött íves, keskeny nyakú elegáns üvegből készült kancsó áll. A kancsó két oldalán kerekded formájú boros poharakban már a kitöltött ital várja az ivókat. Mind a kancsó, mind a poharak felületén megcsillan a közeli ablak fénye, tükröződik formája. Az asztal túloldalán, a kép bal oldalán ül a festő apja kék és barna csíkos kárpittal fedett, magas háttámlájú, karfás székében. Komor, fekete kabátot visel. Hosszú szakállába és bajuszába már őszes sávok jelentek meg. Arcán is nyomott hagyott az idő. Szomorúan és kissé gondterhesen támasztja jobb kezével fejét, homlokát. Elgondolkozva tekint maga elé. A kép jobb szélén ül a Piacsek bácsiként ismert alak. A markáns orrú, ráncos férfi szakálla és haja hófehér. Szájából pipája hosszú szára lóg ki és elgondolkodva tekint maga elé. Hátuk mögött, alig látszik a szoba világos sárga fala.

Izgalmas hangulatú kép ez. Két férfi, előttük vörösbor. Akár jókedélyű beszélgetést is ábrázolhatna ez alapján a festő, mégis a szűk képkivágatú, szoros kompozíció jelenet egyfajta fáradtságot, elmerengést sugároz. A két férfi bár egymás mellett ül, de tekintetük nem találkozik, láthatóan nincsen közöttük interakció, nem beszélgetnek. Mindketten saját világukba, gondolataikba vonultak vissza.

A festmény Rippl-Rónai úgynevezett kukoricás korszakából való. Nevét arról kapta, hogy a művész ebben a korszakában a festéket laposan, kukoricaszemre emlékeztető formákban hordja fel a vászonra és vastagabb körvonalat hagy nekik. Nemcsak a foltok formája miatt érdekesek ezek a képek. A festő felhagy a térmélység érzékeltetésével, a színeket jellemzően tisztán viszi fel. Rippl-Rónai erről így nyilatkozott: “Abból áll ez, hogy színeket egymásra semmi körülmények között nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, úgy, ahogy van.” Ezt érzékeljük ezen a képen is, tehát a „szűkös” érzetet nemcsak az alakok és tárgyak zsúfoltsága okozza, hanem a színek is ráerősítenek erre.

Néhány gondolat a művészről:

Rippl-Rónai József Kaposvárott született 1861-ben. Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlóan ő is gyógyszerészként dolgozott kezdetben, majd házitanítói megbízásának köszönhetően kezdett el rajzórákat venni. Később, több magyar festőhöz hasonlóan, Münchenben tanult a művészeti akadémián, majd Párizsban Munkácsi Mihálytól tanult. Franciaországban ismerkedett meg az impresszionizmus irányzatával. Alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre csoportnak, és részt vett a Nyugat mozgalmában is.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A narrált festmény