Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Megkezdődött a Vakok Állami Intézetének felújítása

2014. február 25.
Forrás: www.e-epites.hu

Forrás: www.e-epites.hu

Az államtitkár a vakokat és gyengén látókat érintő, két további, rövidesen megkezdődő beruházásról is beszámolt: a Hungária körúti épület 300 millió forintos felújításáról, valamint a Tatán 1,3 milliárd forintból épülő új országos bentlakásos rehabilitációs központ kialakításáról. Utóbbi a felnőttként látássérültté válóknak ad segítséget ahhoz, hogy elsajátítsák a minél önállóbb élethez, közlekedéshez, munkához szükséges készségeket.

Fülöp Attila, a tárca család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, az Új Széchenyi Terven belül látássérültek részére az elmúlt két évben összesen 2,5 milliárd forint összegben hirdettek meg programokat, továbbá több hazai forrású pályázatot is elindítottak. Utóbbiak között említette a hét regionális látásrehabilitáció-szolgáltató támogatását, melyre idén 120 millió forintot biztosítanak.

Kitért arra: a látássérültek közül is egyre többen veszik igénybe a gépkocsi-szerzési támogatást. Emlékeztetett arra, hogy a két éve átalakított rendszerben már nemcsak a mozgássérültek kaphatnak a korábbinál több támogatást új, vagy használt autók vásárlásához, hanem más fogyatékossággal élők, illetve az őket szállító hozzátartozóik is.

Orsós Zsolt látássérült szolidaritási nagykövet azt mondta, arra kapott felkérést a kormánytól, illetve az államtitkártól, hogy középiskolás diákokkal beszélgessen az ország sok településén arról, hogyan lehet fogyatékos emberként teljes életet élni.

Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgatója elmondta, a beruházás során rehabilitációs profilt alakítanak ki az intézményben, itt alakítják ki az országos módszertani központot, valamint a felnőtt-korúak országos látásvizsgáló és állapotfelmérő központját.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, az intézmény szolgáltatásait évente csaknem ezren veszik igénybe. A most kezdődő beruházás során mind a régi, mind pedig az új épületet felújítják, ezért a lakókat erre az időre – várhatóan július 17-éig – társintézményekbe költöztették.

Közölte, az intézetben több új, speciális fejlesztő helyiséget is kialakítanak majd. Lesz barkácsszoba, informatikai terem, valamint egy apartman is, ahol például – akár bejáróként – meg lehet tanulni a csecsemőgondozást, a főzést, a mosogatást, a vasalást, tehát mindazt, amire az önálló mindennapi élethez szükség lehet. Hozzátette: a felújított épületrészek kerekes székkel is teljes egészében körbejárhatók lesznek.

Szabóné Berta Irén hangsúlyozta, a cél az, hogy a látássérültek a lehetőségeikhez képest önállóvá váljanak, és minél jobban integrálódjanak a társadalomba. Ezért minőségi és “otthon-közeli” szolgáltatásokkal várják majd a látássérülteket. Magyarországon több mint 80 ezer látássérült ember él, és évente 4-6 ezren veszítik el a látásukat.

Forrás: MTI