Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Júniusi klubnap Erzsébetvárosban

2016. július 10.

A júniusi klubnapunk igazán tartalmasra sikeredett. Ennek egyik oka az volt, hogy új klubtagot köszönthettünk, valamint olyan kerületi tag is volt, aki akkor látogatott el először az erzsébetvárosi klubnapra a barátnőjével. Mindkét eseménynek nagyon örvendtünk!

A klubnapunk azzal kezdődött, hogy beszámoltunk a májusi kirándulásunkról, melynek az Állatorvostörténeti Múzeum falai közt örvendhettünk.

Május 24-én a VII. kerületben található Állatorvostörténeti Múzeumba látogattunk el tagjainkkal. “Állati jó”, látássérültekre szabott tárlatvezetésben volt részünk. E terület jelentős személyiségeivel ismerkedhettünk meg braille írásban is, valamint az állattartás mindennapjairnak változásairól is képet kaptunk. Az érdekes tárlatvezetés után még ajándék cd-t is kaptunk.

A klubdélutánunk tartalmasságáért hálásak vagyunk az Ügyfélszolgálatnak és a Láthatár Boltnak is, akik elfogadták a meghívásunkat.

Az Ügyfélszolgálat munkatársai részletes beszámolót tartottak munkájukról. Elmondták a megjelenteknek, hogy miben és milyen módon segítik a munkájukkal a tagokat, valamint kitértek arra is, hogy mennyi olyan lehetőség van, ami rajtuk keresztül érhető el. Minden kérdésre nagyon kedvesen és készségesen válaszoltak.

 

20160608_7ker_1 20160511_7ker1

Ezt követően megnézhettük a Láthatár Bolt praktikus termékeit. Megtudhattuk, hogy a látássérültség jellegétől függően nagyon sokféle segédeszköz érhető el és ezt egy nagyon látványos bemutatóval bizonyították is.  Akinek volt kedve és igénye, az a helyszínen vásárolhatott is.

Áttekintettük a közeljövő programjait és a tervezési fázisban lévő ötleteinket is. Igyekszünk minden igényt szem előtt tartani, hogy a kerületi látássérültek és barátaik, családtagjaik részére, a lehető legváltozatosabb és legtartalmasabb programokat szervezzük meg.

Köszönjük a kollégáinknak is, hogy eljöttek hozzánk és megismerhettük érdekes, segítő munkájukat, tagjainknak pedig az aktív közreműködést. Továbbra is sok szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!