Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Fehér Bot napi előadás volt Békásmegyeren

2017. október 21.
A képen a 2017-es fehér bot napi óbudai ünnepség közönsége látható

Először Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép–Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Beszédében hangsúlyozta a Fehér Bot jelentőségét, bemutatta Egyesületünk tevékenységét. Utána a harmadik kerületben élő látássérültek Lámpás Klubja eddigi életét mutattuk be.

A képen a 2017-es fehér bot napi óbudai ünnepség közönsége látható

Az elhangzottak után a meghívott látássérült és látó előadóművészek léptek színpadra.

Először a Kossuth–díjas, Liszt Ferenc-díjas Szvorák Katalint hallhattuk. Csodálatos ének hangján ismert és már feledésbe merülő népdalokból adott át a közönségnek egy csokorra valót.

Utána Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész, a Vidám Színpad művészeti vezetője következett. Nagy tapssal üdvözölte őt a közönség, így lelkesen adta át nekünk sokoldalú előadóművészetének legjavát. Hallhattunk tőle örökzöld slágereket és sok humort.

A képen Straub Dezső látható, fellépés közben, melyre a harmadik kerületi Lámpás Klub szervezésében került sor

Csányi Márton zongoraművész előadása a komolyzene csodálatos világába vezetett el minket. Amikor lehetőséget kapunk arra, hogy élőben hallgatjuk meg ismert zeneszerzők műveit, akkor éljük meg, hogy lelkünknek milyen nagy szüksége van „ilyen csendességre.”

A komoly műfajnál maradva Ézsiás László, Vörösmarthy- és Aranyharang-díjas költő előadóművész lépett a közönség elé.

Először Louis Braille emlékére írt versét adta elő, majd Vörösmarthy Mihály Vén cigány című versét hallhattuk tőle. Most is mint mindig, mély átéléssel mondott verset. Utána humoros változatban mutatta be a vakság állapotát.

Végül, de nem utolsósorban Weszely Ernő EmERton-díjas harmonikaművész szórakoztatta a közönséget. Összeállításában ismert dallamok csendültek fel, így a közkedvelt francia sanzonok rajongói is hallhattak kedvükre valót.

A képen Weszely Ernő látható, fellépése közben, ülve harmónikán játszik

A rendezvénynek nagy sikere volt, köszönhetően annak, hogy a fellépő művészek legjobb tudásuk szerint szórakoztatták a lelkes közönséget.

Előadás után a terített asztalokhoz hívtuk meg vendégeinket, hogy az együtt töltött délutánt még kellemesebbé tegyük mindannyiunk örömére.

Köszönjük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, hogy támogatták a rendezvény megvalósítását!

Köszönjük az Óbudai Auchan Áruháznak, hogy adományukkal támogatták az előadás utáni vendéglátást!

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező