Akadálymentesített uszodát épített Újpest

Új, akadálymentesített uszodát épített Káposztásmegyeren Újpest Önkormányzata. A mozgásukban korlátozottak a földszinten öltözhetnek, a vakok és gyengénlátók számára pedig Braille-írással is kiegészített táblák segítenek az eligazodásban.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere azt mondta az avatáskor: – „Újpest képes a saját lábán megállni, és segítség nélkül is fejlődni, adott esetben uszodát építeni. Ezért is kell szeretni a létesítményt.”

Valóban impozáns a 25 méteres, a FINA, azaz a Nemzetközi Úszó Szövetség versenykövetelményeinek is megfelelő medence és a tanmedence. A háromszintes létesítményben van egy elektroterápiás gyógyászati kezelőegység is, amely a sportolók és a látogatók igényeit szolgálja. Az uszodában a legkorszerűbb víztisztító és vízforgató berendezéseket építették be.

Az avatón ott volt Tibolya Péter világbajnok öttusázó, Güttler Károly korábbi olimpiai ezüstérmes úszó, az utánpótlás-válogatott egyik edzője, Erdei Zsolt profi ökölvívó és Kozák Danuta olimpiai bajnok kajakos is.

Az uszoda névadója az a Halassy Olivér, aki a magyar vízilabda-válogatott tagjaként 1932-ben és 1936-ban olimpiai bajnoki címet szerzett, mellette háromszoros Európa-bajnok. Klasszisát jól jelzi, hogy úszóként 23-szoros magyar bajnok (pólósként 10-szeres), és 1931-ben Párizsban 1500 méteres gyorsúszásban is Európa-bajnok lett. Egész pályafutása során az UTE sportolója volt.

Forrás: hír24.hu

A Hír24 interjúja Erdei Zsolttal: http://sport.hir24.hu/kuzdosportok/2013/11/05/erdei-zsolt-lehet-hogy-nem-lesz-tobb-meccsem/

Az uszoda honlapja: http://www.haloujpest.hu/