Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete 50. hírlevél Tisztelt tagtársunk, kedves olvasónk! A 2017-es évben utolsó alkalommal jelentkezünk hírlevelünkkel, melyben szeretnénk megköszönni, hogy figyelemmel kísérték hétről-hétre közzétett híreinket. Bízunk abban, hogy tudtunk hasznos információkkal szolgálni, valamint segítségükre lehettünk programjavaslatainkkal. A 2018-as évben is mindent megteszünk, hogy hírlevelünkön keresztül hasznos tudnivalókhoz, információkhoz jussanak, s még jobban bekapcsolódhassanak az Egyesület életébe. Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikeres, egészségben gazdag boldog új esztendőt kíván az Egyesület vezetősége és minden dolgozója nevében a hírlevelet szerkesztő csapat! Kérjük fogadják el tőlünk a fa alá Ady Endre versét Szabó Gyula előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y Tartalom 1. 2018-ban megújult formában szeretnénk elindítani az AC/DC „Találd meg a helyed!” című programunkat! 2. A Szemléletmód Rehabilitációs Központ a Rákosmente januári klubján 3. Köszönő szavak Rákosmente Lámpásainak 4. Zenés ünnepi műsorral hangolódtunk a karácsonyra Rákosmentén 5. BESZÁMOLÓ KARÁCSONYI KLUBNAPRÓL BÉKÁSMEGYERRŐL. 6. Mennyből az angyal – karácsonyi műsorajánló 7. Az Erzsébet-program új pályázata 1. 2018-ban megújult formában szeretnénk elindítani az AC/DC „Találd meg a helyed!” című programunkat! Kedves látássérült Egyetemi/Főiskolai hallgató! A VGYKE számít rád! 2018-ban megújult formában szeretnénk elindítani az AC/DC „Találd meg a helyed!” című programunkat! E program célja az, hogy segítséget nyújtsunk minden regisztráló fiatal számára a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésben különböző szolgáltatásainkkal! A szolgáltatásaink kialakításában szeretnénk a segítséged kérni. Szólj hozzá, adj hozzá hiszen a program a tiéd, téged szolgál! Szeretnéd ha a tiéd lenne a legtrendibb önéletrajz? Esetleg a motívációs levél megírása okoz némi problémát? Csiszolni szeretnéd nyelvtudásod? Szolgáltatásaink: angol nyelv elmélyítése informatikai tudásfejlesztés coaching önismeret fejlesztés egyéni és/vagy csoportos pszichológiai tanácsadás motívációs levélírás és önéletrajz írás Sikeres látássérültek bemutatkozása (Klub) Mi segítünk, fordulj hozzánk bizalommal! Az első 10 regisztráló személyre szabott, ingyenes stylist szolgáltatást kap egy profi stílustanácsadótól! Regisztrálj most! A VGYKE-nek fontos a véleményed és a hozzászólásod! Együtt sikerülni fog! Regisztrálj itt: https://goo.gl/w4nmph Üdvözlettel: Fodor Ágnes elnök 2. A Szemléletmód Rehabilitációs Központ a Rákosmente januári klubján Kedves Klubtársunk! Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2018. január 2-án, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.) 2018-ban az első klubunkra meghívtuk a Szemléletmód Rehabilitációs Központ munkatársait, akik rehabilitációs szolgáltatást nyújtanak látássérültek számára. Végeznek pl. funkcionális látásvizsgálatot, látástréninget tartanak, tanítanak közlekedni és mindennapos tevékenységeket végezni. Feltétlenül érdemes meghallgatni a bemutatkozó előadásukat! Számba vesszük milyen programjaink voltak a 2017-es évben, és terveket is szövünk 2018-ra. Felköszöntjük a névnaposainkat és vidám hangulatban beszélgetünk és eszegetünk. Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek! e-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com Telefonszámok: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53 Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre! Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk! Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg 3. Köszönő szavak Rákosmente Lámpásainak „Kedves Zsuzsa, Kedves Péter, Köszönjük szépen az átküldött könyvet! Nagyon tartalmas, szépen szerkesztett, és nagyon igényes munka. Nagyon jó, hogy ebben megismerhetjük az Egyesület munkatársait, történetét és eseményeit összefoglalva. Gratulálunk a szerkesztőknek, munkatársaknak és a támogatóknak, hogy létrejött, megvalósult ez a nagyszerű könyv – köszönet érte! Ezúton mondunk ismételten köszönetet Nektek, Zsuzsa és Péter a lelkiismeretes-, odaadó- és fáradhatatlan munkátokért. Nagyon tiszteletreméltó, ahogyan összetartjátok a mi kis csapatunkat, szervezitek és lebonyolítjátok nekünk/értünk a jobbnál-jobb programokat. Találkozásaink mindig nagyon jó hangulatban zajlanak és nagyon sokat jelentenek a résztvevőknek. Köszönjük szépen! Kellemes Ünnepeket kívánunk Nektek! Erzsike és Attila” 4. Zenés ünnepi műsorral hangolódtunk a karácsonyra Rákosmentén Utolsó klubunkat dec. 5-én tartottuk a Rákoshegyi Közösségi Házban. Megérkezett hozzánk a Mikulás is, és mindnyájunkat meglepett egy kis csomaggal. Majd Haász Veronika zongoratanár és négy tanítványa egy kis karácsonyi zenés műsorral készült számunkra. Sort kerítettünk a kézműveskedésre is: az idén szódabikarbónából és keményítőből formáztunk hófehér karácsonyi díszeket. A programon 22-en vettünk részt. Acsay Péter és Kray Zsuzsa Rákosmente lámpásai 5. BESZÁMOLÓ KARÁCSONYI KLUBNAPRÓL BÉKÁSMEGYERRŐL. December 15-én karácsonyi klubnapot tartottunk Békásmegyeren. Tizenkilencen voltunk együtt látássérültekkel és kísérőikkel. Ünnepi hangulatban felidéztük régi kedves emlékeinket. Időben visszamentünk egészen a gyermekkorunkba, hiszen mindenki abból az időből őrzi a legszebb karácsonyi emlékeket. A harmadik kerületi Önkormányzat támogatásának köszönhetően ajándékcsomaggal leptük meg a látássérült klubtagjainkat. Vendégünk volt Ézsiás László költő előadóművész, aki szép karácsonyi verseket mondott el nekünk. A klubnapra eljött Ruzsa Viktor is, aki a Civil Rádió munkatársaként felvételt készített erről a szép alkalomról. Vasné Pintér Teréz Közösségi civilszervező. 6. Mennyből az angyal – karácsonyi műsorajánló Kedves Érdeklődő Barátaim, Ismerőseim, Sorstársaim! Szeretettel ajánlom figyelmükbe a Civil Rádió december 22-i pénteki „Filagória – A védett közösségi tér” című műsorát, mely 13 órakor kezdődik. A karácsonyi különkiadásban Ézsiás László költő-előadóművész adja elő saját- és más költők verseit, köztük Máray Sándor 1956. Karácsonyán írott versét. A felvétel a III. kerületi Lámpás Klub december 15-i karácsonyi klubnapján készült, melyet Ruzsa Viktor készített. December 29-én pénteken 13 órától az Oltalom Karitatív Egyesület által kiadott Csillagszálló kulturális utcalap 2017. téli, Család című lapszámának bemutató adása hallható, mely műsorban kortárs írók olvasnak fel saját írásaikból, és mondják el gondolataikat a családról. Köztük Apacs Gábor, újságíró, egykor az Origo csapatában dolgozott, illetve Weiner-Sennyei Tibor, a Drót kortárs irodalmi portál tulajdonosa, főszerkesztője. Akik a Csillagszálló lapszámait megvásárolják (többek között a budapesti Írók Boltjában, vagy a Deák téri metróállomásnál utcai terjesztőtől), az fele részben a lap hajléktalan terjesztőit, fele részben pedig a lapot kiadó Oltalom Karitatív Egyesület működését támogatják. Mindkét esemény szívet, lelket melengető élmény volt számunkra, és lesz azok számára, akik a Civil Rádiót hallgatják majd, mely Budapesten az FM 98 MHz-es frekvencián, valamint online a http://www.civilradio.hu:8000/stream.mp3 címen hallgatható. Áldott Karácsonyt kíván Ruzsa Viktor 7. Az Erzsébet-program új pályázata PÁLYÁZAT BENYÚJTHATÓ 2017. DECEMBER 20. NAPJÁTÓL A pályázat célja: A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak. Kedvezményezettek köre: Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a rendszeres havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150.000 forintot. Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő személy rögzítésére. Elnyert támogatás esetén: a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást. Az elnyert üdülési támogatás a választott üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka, vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartamú lehet. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, a szállásfoglalás rögzítését követően postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára. A szállásfoglalás véglegesítését követően a lefoglalt szálláshely és az üdülés időpontjának módosítására nincs lehetőség! Általános pályázati feltételek: A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatok feltöltésével egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos teljes kommunikáció a regisztráció során megadott, ezáltal kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja hozható létre. Azon pályázók, akik a 2016-os évben már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a korábbi regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges. Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek maradéktalanul megfelelő pályázói profillal van lehetőség. A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon nyújthat be. A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. Amennyiben pályázatát nem a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez formanyomtatvány dokumentummal nyújtja be, úgy az automatikusan elutasításra kerül! A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül. Egy személy egy pályázati ciklusban kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban. Egy pályázat keretében kizárólag egy nagykorú fogyatékossággal élő személy, illetve legfeljebb egy, vele együtt utazó nagykorú kísérő személy nyújthatja be jelentkezését. A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség. A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti. A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót[1] kap. A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2018. január 24-ig kap tájékoztatást az Alapítványtól e-mailben pályázatának feldolgozási eredményéről. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében. Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati hozzájárulás egy összegben történő befizetése az Alapítvány részére, a megadott határidőig, a választott befizetési módon. A pályázati hozzájárulás befizetésének határideje: 2018. február 28. Amennyiben a pályázati hozzájárulás összegét a pályázó a megjelölt határidőig nem fizeti be, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül. Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel legkésőbb 2018. december 20-ig megkezdett üdülésre. Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázat létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2018. január 19. napjáig állnak fenn. A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki a szálláshelyre történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezésére sem. Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2018. december 20-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti, a befizetett pályázati hozzájárulás visszafizetésére nincs lehetőség. A pályázat benyújtható: 2018. január 19. napjáig a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően. Tájékoztatás A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával –, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra használhat fel. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, valamint annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja. [1] A pályázatazonosító egy 11 jegyű szám, amely a pályázat benyújtásáról szóló automatikus tájékoztató levélben, valamint a pályázói profiloldalon is olvasható. Kérjük, hogy a benyújtott pályázattal kapcsolatos ügyintézése során minden esetben erre a számra hivatkozzon. http://www.erzsebetprogram.hu/ Összeállították és szerkesztették: az Ügyfélszolgálat munkatársai ---------------------------------------- A VGYKE ügyfélszolgálatának elérhetőségei: Cím: 1146 Budapest, Hermina út 57. földszint Telefon: 06-1/384-5541 E-mail: ugyfel@vgyke.com Félfogadás: Hétfő: 08:00-16:00 Kedd: 08:00-16:00 Szerda: 08:00-18:00 Csütörtök: 08:00-16:00 Péntek 08:00-14.00 A VGYKE weboldalának címe: http://www.vgyke.com/ A VGYKE megtalálható a Facebookon is az alábbi linkre kattintva: http://www.facebook.com/vgyke A listára az alábbi címre küldhet levelet: ugyfel@vgyke.com Ha elfelejtette jelszavát, vagy már nem szeretne a jövőben hírlevél olvasónk lenni, nyissa meg az alábbi linket: http://lists.vgyke.com/lists/options/hirlevel egyéb más hiba esetén, vagy ha bejelentést szeretne tenni, illetve probléma merült fel a leiratkozáskor, kérjük küldjön levelet az alábbi címre: mailman@lists.vgyke.com