Felnőttképzési tevékenységünk ismertetése

Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-2693

A VGYKE esélyegyenlőségi törekvéseinek megvalósításához nagy részben a képzéseken keresztül vezet az út, legyen szó akár a vak és gyengénlátó emberek szakmai át- és továbbképzéséről, személyiségfejlesztéséről, vagy a velük foglalkozó, környezetükben jelen lévő ép szakemberek érzékenyítéséről, szemléletformálásáról és szakmai tudásának bővítéséről.

2011-ben elsődleges Célkitűzésünk a felnőttképzési intézményi akkreditáció elnyerése volt. Ennek érdekében 2010 októberében megkezdtük az intézményi akkreditációra való felkészülést, melynek eredményeként sikeresen elnyertük az akkreditációt.

A felnőttképzési csoport 2011 tavaszán alakult meg, azzal a céllal, hogy egyrészt a VGYKE szervezetén belül legyen egy olyan szakmai team, amely a képzések akkreditálásáért, fejlesztéséért, értékesítéséért, népszerűsítéséért és megszervezéséért felelős. Másrészt célként definiáltuk a felnőttképzési intézményi akkreditáció megszerzését.

A felnőttképzési csoport szervezett formában a VGYKE alapszabályban megfogalmazott céljai alapján szeretné elősegíteni a látássérültek társadalmi integrációját és a társadalmi befogadást kívánja növelni a képzéseinket sikeresen elvégző szakemberek személyes példáján és munkáján keresztül.

Részletes ismertetőnk, tevékenységeink bemutatása