Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Holdvilág Kamaraszínház: Ágacska – ismét akadálymentesen!

2017. február 22.

Előnarráció:

Hangosmeghívó:

FONTOS: a hangosmeghívóban a pénztári nyitvatartás időtartama véletlenül hibásan szerepel, nem 13:30, hanem 15:30 a nyitás időpontja.

Nézői visszajelzések eddigi előadásokról:

Gál Mónika és Gál Krisztián, vak házaspár, kisfiúkkal, elsőként látogattak el az előadásra:

“Nagyon érdekes volt a színpadbejárás, így képet kaptunk arról, hol helyezkednek el a különböző díszletek, hogy is néznek ki a jelmezek. Elegendő segítséget kaptunk a színházon belüli közlekedésben, mosdó, ruhatár és büfé megtalálásában, majd ezt követően a színházterembe való bejutáshoz és a színpadbejáráshoz. Amit szerettünk volna, meg is tudtuk nézni, így előadás közben nem okozott gondot elképzelni az adott szituációkat. Teljesen jó volt a narráció vételi minősége a készülékkel. Végig érthető, és nagyon jól értelmezhető volt a narráció, főleg azoknak a kis tőmondatoknak örültem, mikor különböző látványos, de nem egyértelmű szituációkat segített értelmezni. Mint pl: mikor a király súgta a kántornak, ha nem felel meg a három kérdésre, akkor a plébános mezítláb kell, hogy útnak induljon. Ezek a kis tőmondatok nagyon kellettek, ahhoz, hogy teljes egészé álljon össze a fejemben a Színdarab. Elegendő volt a narráció, legalábbis az én véleményem szerint. Ha ennél több lett volna, akkor a színpadi történések szorultak volna a háttérbe. A rövid tőmondatok sokkal többet segítenek, mint a nagyon részletgazdag bővített mondatok, az előbb leírtak miatt. Persze ez tényleg az én egyéni véleményem. A narráció nem zavarta a színpadi szöveg érthetőségét, inkább segített megérteni sok elgondolkodtató szituációt. A mozgások leírása is értelmezhető volt. Egy-két párbeszéd után már nem okozott gondot a szereplők beazonosítása sem.”

Bodáné Ágoston Mária látó anyuka és gyengénlátó kislánya Krisztike, rendszeres látogatóim, eddig minden előadásomon ott voltak, mindketten hallgatják a narrációt.

“A kulisszabejárás nagyon érdekes, jó a díszleteket és a színészek jelmezeit megtapogatni, de a leghasznosabb, hogy a hangjukkal is megismerkedhetünk, és így azonosítani tudjuk őket az előadás alatt. Jól hallható és érthető a narráció, a szerkezet is könnyen kezelhető. A cselekmény elmondása elegendő volt, nem volt szükség többre. Nem zavarta a narráció a színpadi szöveg érthetőségét, pont jó helyeken szólt az ismertető. A mozgások leírása is értelmezhető volt. A kulisszabejárásnak köszönhetően be tudtuk azonosítani a színészek hangját is. A rövid szavak és mondatok, egyszerűbb kifejezések a megérthetőséget könnyebbé tették. Én úgy éreztem, hogyha túl sokáig nem szólaltál meg, hogy esetleg a készülékkel valami probléma történt. Mi a kezdetektől hallgattuk a narrációkat és megállapítottuk , hogy nagyon sokat fejlődtél! Jól csinálod, látszik, hogy beleadod a szívedet-lelkedet. Gratulálunk!”

Az előadást ajánljuk 5-105 éves korig és azon túl! Na meg az üveghegyen is túl…

Akadálymentesített előadás időpontja:
2017. február 26. vasárnap, 11:00 (kulisszabejárás 10:00)

Kedvezményes jegyárak (látássérült személy + kísérője részére):
Felnőtt: 950 Ft.
Diák/Nyugdíjas: 850 Ft.
Gyerek (0-14 éves korig): 750 Ft.

Tehát felnőtt látássérült kedvezményes felnőtt jegyet igényelhet, gyermek kísérője pedig kedvezményes gyerekjegyet, vagy nyugdíjas látássérült kedvezményes nyugdíjas jegyet, felnőtt kísérője pedig kedvezményes felnőtt jegyet és így tovább.

Jegyrendelés:

Személyesen: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
(1131 Bp., József Attila tér 4.)
Pénztári nyitvatartás: előadás előtt 1 órával és minden szerdán 15.30 és 19.30 óra között.

Telefonon: 405-8759, 401-0070
E-mailen: szinhaz@holdvilag.hu,
koltaijuditholdvilag@gmail.com
Weben: https://goo.gl/X5V46y

A Holdvilág Kamaraszínház társulata és Erika mindenkit szeretettel vár az előadáson!