Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A FESZT pályázatot hirdet

2017. október 14.
A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Az FSZK-val (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.) kötött partnerszerződés alapján a FESZT részt vesz a „Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása” című projekt (TÁRS projekt) munkájában.

A fogyatékossággal élő emberek intézményi ellátásában történelmi lehetőségnek, mérföldkőnek tekintjük azt a lépést, mely a következő években lehetőséget ad a nagy létszámú intézményekből a méltó, önrendelkező, családias, helyi közösségbe ágyazott teljes élet elérésére az intézményben lakó fogyatékossággal élő társaink számára.

Ez a lépés átfogó változást jelent a fogyatékosságügy szemléletének fejlődésében, s ezzel együtt igen nagy kihívás a társadalom, a kormányzat, a szolgáltatói rendszer és az érdekvédelem számára egyaránt. Jelentős társadalmi szemléletváltást kell elérni fogyatékossággal élő társaink társadalmi integrációjának megvalósulása érdekében a helyi közösségekben, a szolgáltatások attitűdjében annak érdekében, hogy társaink a társadalom egyenrangú tagjaiként képességeiknek megfelelően önálló, önrendelkező, emberhez méltó közösségi életet élhessenek a jövőben.

Feladatok:

  • a FESZT érdekvédelmi tanácsadó szolgáltatás működtetése, a tanácsadók koordinálása
  • kapcsolattartás
  • a tanácsadók havi beszámolóinak kezelése szakmai és adminisztratív szinten
  • a beszámolók alapján teljesítés igazolások kiállítása
  • a tanácsadók kiküldetéseinek, munkavégzésének adminisztrálása, bérszámfejtés előkészítése
  • a tanácsadók munkájához kapcsolódó események, találkozók megszervezése és lebonyolítása
  • a tanácsadók munkájának szakmai támogatása

Elvárások:

  • felsőfokú végzettség
  • MS Office magas szintű felhasználói ismeretek – kifejezetten az excel magas szintű ismerete
  • szociális területen szerzett tapasztalat
  • jó kommunikációs és szervező készség
  • önálló munkára való alkalmasság

Előnyt jelent:

  • csoportok koordinálásában szervezett tapasztalat
  • érdekvédelemben szerzett tapasztalat
  • kampányok, rendezvények lebonyolításában szerzett tapasztalat
  • pályázatírási és projektmenedzselési tapasztalat
  • angol nyelvtudás

Munkavégzés időtartama, helye: heti 40 órában, Budapesten

Jelentkezés módja és határideje:
E-mail-ben önéletrajz és motivációs levél megküldése bruttó fizetési igény megjelölésével a feszt.erdekvedelem@gmail.com e-mail címre.

Jelentkezési határidő: 2017. október 25.

A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Forrás: www.allas-munka.blog.hu