Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Újpesten tabukat döntögettünk és lelepleztünk egy titkot

2017. november 13.
Klubtagokkal és a klubvezetőkkel körülvéve ülünk Danival az asztalfőn, nagy átéléssel, gesztikulálva beszélek, mindenki figyel.

Igazán érdekes és valljuk be, húsba vágó kérdéseket kaptam. Többeket érdekelt például, hogy hogyan néz ki ma Magyarországon a kulturális akadálymentesítés finanszírozása és megéri-e egyáltalán a befektetett rengeteg munka. Ennek kapcsán beszélgettünk Uniós elvárásokról és pályázatokról, az állami finanszírozás kereteiről és a kulturális intézmények közreműködéséről ezekben a projektekben. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a helyzet még mindig nem túl rózsás, főleg Nyugat-Európához viszonyítva, de azt elmondhatjuk, hogy a hajlandóság, a nyitottság egyre nő a színházak, múzeumok, művelődési házak részéről, így napról-napra nagyobb a választék a narrált és jelnyelven tolmácsolt színpadi művek és kiállítások palettáján.

Klubtagokkal és a klubvezetőkkel körülvéve ülünk Danival az asztalfőn, nagy átéléssel, gesztikulálva beszélek, mindenki figyel.

Nem így a filmek terén, ahol még mindig csak bátor pionírok elszigetelt próbálkozásairól beszélhetünk, mert a technika és a stúdiós munkálatok finanszírozáséhoz pályázatokra van szükség, nem is beszélve a filmes jogok megszerzésének rögös útjáról. Az érdeklődésre való tekintettel, két meghallgatott festménynarráció és egy mese között lemodelleztük, hogy egy átlagos kulturális esemény, mondjuk egy színdarab akadálymentesítése mely lépésekből áll a hozzáférhetővé tétel nemes gondolatától a követőnarrációt a nézők fülébe duruzsoló buzgó narrátor projektkiteljesítő feladatáig.

1. Lépés: Találni kell egy pályázatot, mondjuk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál vagy a Nemzeti Kulturális Alapnál – lehetőleg olyat, melynek kifejezett célja az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása.
2. Lépés: A NKA pályázatai esetében szükség van egy kulturális intézményre (múzeum, művelődési központ, színház), mely beadhatja és be is akarja adni a pályázatot, együttműködésben a feladattal megbízott szakemberrel (jeltolmács, narrátor)
3. Lépés: Ha a kulturális intézménynek nincs (és általában nincs), a narrátornak kell eszközt biztosítani az akadálymentesítés megvalósításához (narráció esetében tolmácsrendszer).
4. Lépés: Ha mindez megvan, elkezdődhet a tényleges munka egy adott darabbal. A narrátor optimális esetben kap szövegkönyvet és felvételt az előadásról, valamint rengeteg fotót, miközben igyekszik bejárni a próbákra (ha van erre mód) és bejutni a jelmez- és kelléktárba (ha van erre mód).
5. Lépés: A narrátor megírja és hanganyag formájában is hozzáférhetővé teszi az előnarrációt, melyet rengeteg kutatómunka előz meg, hisz az előnarráció hangos programfüzetként funkcionál, így minél több színes, érdekes és praktikus információt illik tartalmaznia az előadás teljes értékű befogadása érdekében.
6. Lépés: Közönségszervezés és technikai háttérmunkálatok.
7. Lépés: Kulisszabejárás, itt az előnarrációban hallott információk testet öltenek és kézközelbe kerülnek.
8. Lépés: Maga az előadás, ahol inklúzív, azaz befogadó módon valósul meg művészeti tapasztalat, a nézők, függetlenül attól, hogy fülhallgatóval vagy anélkül, de együtt ülnek a nézőtéren, az élmény közös.

Klubtagokkal és a klubvezetőkkel körülvéve ülünk Danival az asztalfőn, nagy átéléssel, gesztikulálva beszélek, mindenki figyel.

Kérdezték tőlem a jelenlévők, hogy megéri-e mindez, lehet-e ezzel “keresni”, ahogy mondani szokás. Nos, erre nincs jó válasz. Maradjunk annyiban, hogy ma Magyarországon egyik narrátort (és gondolom jeltolmácsot sem) a pénz motiválja, inkább talán az olyan elismerések, melyekben nekem is bőven volt részem ezen a klubon, ahogy az összes többin is. A rácsodálkozások, hogy igen, a nyelven keresztül milyen aprólékos és precíz gonddal lehet valamit láttatni. Vagy azok a pillanatok, mikor a közönségem egyik tagja azt mondja, hogy olyan érzékletes volt a narráció, hogy a hallottak alapján újra lehetne festeni a képet vagy, hogy olyan kellemes a hangom, hogy szerinte felolvasással, mesemondással is kéne foglalkoznom. Ezek a visszajelzések sokkal többet jelentenek számomra, mint a nettó jövedelmem. Úgy tűnik, javíthatatlan álmodozó vagyok, sebaj. 🙂

Apropó álmok. Aki olvasta ennek a klubnak a beharangozóját, tudja, hogy ígértem egy bejelentést. Derüljön fény tehát egy újabb kulisszatitokra. Bejutottam az Erste Bank “Higgy magadban!” elnevezésű pályázatának első fordulójába. Narrációs eszközök finanszírozására pályáztam, hogy többek között a Holdvilág Kamaraszínházzal való együttműködés is folytatódhasson. Ha megnyerem, rengeteg érdekes, izgalmas, narrációval kísért kulturális programmal örvendeztethetem meg Önöket és ezzel egy óriási álmom válna valóra, mert már nem lennék egy adott helyszínhez kötve, a narráció bárhol megvalósulhatna. A rosta első fordulója egy közönségszavazással zárul, melyre november 20 és december 15 között kerül sor. A legtöbb szavazatot kapott pályázat az első nyertes, ezen kívül még két pályázat nyerhet, melyet a bank szakmai zsűrije jelöl ki. Ha Önök is segítenek, megnyerhetem a közönségszavazást és biztosan az enyém a 3 helyből az egyik. November 20-tól számítok minden kedves olvasóm segítségére, további részletek az alábbi linken:
http://www.erstehiggymagadban.hu/palyazat/a-kultura-mindenkie-887
Fogok még a későbbiekben ezzel kapcsolatban jelentkezni, a támogatást előre is köszönöm!

Véleménye, kérdése van a narráció kapcsán? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mailcímre, köszönöm! Szeretne további hasonló beszámolókat, kritikákat, programajánlókat, valamint fotó-, festmény- és videónarrációkat olvasni? Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983