Városnéző klubnap

Az újbudai Klub a Gellérthegyre és a Tabánra szervezett egy sétálós klubnapot. Az erről írt beszámolóból többek között kiderül, hogy mennyire fontosak a fák és mi is az Ínség-szikla és mikor lehet megtalálni.

Amikor megszerveztük az augusztusi klubnapot, akkor számoltunk a forró időjárással és szándékosan egy hűvösben való sétában gondolkodtunk. E mellett pedig az volt a másik célunk, hogy a közvetlen környezetünket kissé jobban megismerjük. Így az ez évi “kihelyezett klubnapunk” témája a Gellérthegy és a Tabán volt, melyekről nem csupán beszéltünk, hanem meg is tapasztaltuk!

Az árnyékos túra első felében a Gellérhegy egy részét jártuk be. Nagyon örültünk, hogy a környékünket is elérő fakivágások elől ez a hegyoldal jelenleg még megmenekült. Ilyenkor, a forró nyári időben, hamar meg is éreztük mennyit számítanak a fák! Az alsóbb utcákon, ahol nem volt sok fa, kifejezetten forró volt az idő, ugyanakkor a hegyoldal fákkal szegélyezett utcáin kifejezetten kellemes volt a levegő.

Több érdekes épület mellett megnéztük az arborétumot is, mely ingyen látogatható, de csak kevesen tudnak a létezéséről. Az egyetemi oktatás céljából kialakított parkban nagyon sokféle növényt meg lehet ismerni, de nem sokat időztünk ott, mivel nekünk most csak egy állomás volt a sok közül.

A képen az látható, amint a csoportunk megpihent

Számos érdekes épület mellett  elhaladva jutottunk a hegy oldalába, ahol érdekes történeteket hallgattunk meg az Ínség-szikláról. Maga a szikla igazából egy észak-déli tájolású kőhegy a Duna medrében, melynek a csúcsai 95 centiméteres vagy alacsonyabb vízállásnál válnak láthatóvá. Korábban egy sziget volt a helyén, melyet kaszálásra adtak bérbe. A természet pusztító munkája miatt mára a szigetből csak a vízfelszín alatti kőhegy maradt meg. A nevét onnan kapta, hogy amikor láthatóvá vált, akkor éppen aszályos időjárás volt – ami ínséghez vezethetett.

A képen az látható, amint acsoportunk árnyékot keresve állva beszélget

A Tabán egy régi idők óta lakott terület volt. Egészen 1936-ig egy szerb falusias résznek számított, vagyis szűkre hagyott hegyoldali utcácskák és sűrű beépítés volt megfigyelhető az egész környéken. A terület kifejezetten “rosszhírű”-ként volt emlegetve, a sok kocsma és az élénk éjszakai élete miatt. Amikor lebontották a nem túl elegánsnak számító városrészt, egy korszerűbbet álmodtak a helyére, emeletes házakkal és egy Buda déli és északi részét összekötő széles úttal. Ez azonban nem valósult meg, ezért az 1960-as években egy közparkot alakítottak ki a helyén.

Manapság is hatalmas méretű közparkként funkcionál és nemes egyszerűséggel Tabánként utalunk rá. A séta közben könnyű ráakadni egy emlékműre, mely azt tanúsítja az utókornak, hogy az 1960-as években Eszperantó park névre kívánták volna keresztelni a helyet.

A séta közben mindenki elmondta az egyes helyekhez kötődő élményeit, emlékeit. Megtudtuk, hogy szinte mindenki használta már randevúk helyszíneként legalább az egyik helyet és mindannyiunk kedvenc kirándulóhelyei közé tartozik legalább a két hely egyike. Ezek mellett érdekes történetet hallgattunk meg az Orvostörténeti Múzeumról és arról, hogy egyáltalán miért jöhetett létre egy orvostörténetnek nevezett tudományterület.

A kirándulásunk végére három megállapításra jutottunk. Az első, hogy szeretjük a sok fával bíró városrészeket. A második megállapításunk az volt, hogy a környékünk egy beszélő történelemkönyv, amennyiben képesek vagyunk jól megszólítani. A harmadik felismerésünk pedig az volt, hogy szeretünk közösen sétálni és közben az emlékeinkről beszélgetni. Reméljük egyre többen fognak hozzánk csatlakozni!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Feltöltve: | Utolsó frissítés: