„Tenni tudunk” – Első szakmai fórumunk sikeresen lezajlott

A CIB Alapítvány által kiírt „Tenni tudunk” pályázat egyik nyerteseként egy fél éves időtartamú, a látássérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkozó projekt első alkalmát köszönthette egyesületünk a mai napon. Interdiszciplináris szakmai fórumra került sor a kispesti Polgármesteri Hivatal Házasságkötő kistermében, ahol a 3 órás alkalom során szakemberek cseréltek értékes tapasztalatokat.

fotó1Reggel 9 órától 12 óráig zajlott az esemény. Mészáros Ágnes alelnök asszony köszöntője után Fodor Ágnes elnök asszony mutatta be a VGYKE tevékenységeit és szolgáltatásait, majd Dobrik-Lupták Sára beszélt az Országos Látásvizsgáló Bizottság munkájáról. Facilitátorként kollégánk, Neumann Károly volt jelen, s nyitotta meg a tudásmegosztáson alapuló, kötetlen, ugyanakkor professzionális szinten zajló szakmai beszélgetést. Az eseményen körülbelül 20 fő vett részt; képviseltette magát többek között jogász, szemész asszisztens, pedagógus, a VGYKE részéről a Közösség Lámpása vezetője, Eleki Abigél, valamint közösségi civil szervező kollégáink is emelték jelenlétükkel az esemény fényét.

fotó2A visszajelzések alapján egy rendkívül érdekfeszítő, hasznos és tanulságos fórumnak lehettünk szem- és fültanúi, és izgalommal várjuk a fennmaradó öt alkalmat, amelyeket Budapest további kerületeiben rendezünk majd meg.

A szakmai fórum hosszabb beszámolóját néhány nap múlva olvashatják honlapunkon.

A VGYKE bemutatkozó prezentációja, amely a fórumon is elhangzott.

Ivanova Daniela

Feltöltve: | Utolsó frissítés: