Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Szülinapi klubnap volt Újbudán

2017. április 20.
A képen az látható, amint az asztal körül ülve esszük Zsu sütijét

Az eltelt két év alatt nagyon sok közös élményünk volt, melyekből egyet-kettőt mindenki felidézett. Ezekből is látható volt, hogy egy alapvetően vidám közösséget sikerült Újbudán felépíteni, még annak ellenére is, hogy a rendszeres aktivitásra nem sokaknak van lehetősége.

A fényképen az látható, amint az elmúlt 2 év közös élményeiről beszélgetünk A képen az látható, amint az asztal körül ülve esszük Zsu sütijét

 

A klubnap elején azonban két meglepetésnek örvendhettünk. Az egyik egy nagyon finom születésnapi  sütemény, amelyet Bernát Zsu kolléganőnknek köszönhettünk, aki az eltelt két évben nagyon sokszor a vendégünk volt és ezúttal is meghatott minket a kedvességével. A másik meglepetés Kállai Aninak, a Klub egyik első lámpásának az üzenete volt, aki a munkahelye miatt nem tudott eljönni a szülinapunkra, de egy kedves üzenettel megemlékezett rólunk és köszöntött minket.

Utána egy születésnapi kvízzel folytattuk az alkalmat, ahol a közös kirándulásokon és beszélgetéseken elhangzott információkból lettek összeállítva a kérdések, valamint egy Braille-írásról szóló tanulmányból is szemezgettünk pár érdekességet. Érdekes diskurzus alakult ki a Braille-írás elterjedtségéről és ismertségéről. A forrásként használt tanulmány ugyanis a Braille-írás visszaszorulását állapította meg a beszélő eszközök elterjedése miatt. Kiderült, hogy erről majdnem mindenkinek eltérő személyes élményei vannak, amire egyszer majd érdemes lenne még visszatérnünk.

Ezt követte egy másik érdekes játék, amit már többször játszottunk. Annak a lényege az volt, hogy mindenki mondott magáról egy igaz és egy hamis állítást, majd ki kellett találni melyik a hamis. Ebből nagyon érdekes dolgok is kiderültek egymásról, de közben nagyon jókat mosolyogtunk.

Mielőtt elhagytuk a termet, szóba kerültek a közeljövő kirándulásai, valamint a májusi klubnapunk, ahol arról lesz szó, hogy milyen látássérültként ismerkedni és udvarolni. A téma valószínűleg nagyon egy újabb érdekes és nagyon vidám klubdélutánt fog eredményezni.

A program végén megállapítottuk azt is, hogy a kerületi klub egyik kétségtelenül  nagy előnye, hogy létezik egy olyan hely, ahol önfeledt kikapcsolódást és nyugalmat remélhet az, aki ellátogat hozzánk vagy eljön a kirándulásainkra. Reméljük, hogy ezzel a lehetőséggel egyre többen fognak élni a jövőben!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők