Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Süsü 40

2018. május 5.
A lámpás klubok tagjai láthatóak a képen Süsü bábja előtt, a kiállításon

A VII. kerületi lámpásokkal közösen ellátogattunk a Rádiótörténeti Múzeumba, ahol megtekintettük a „Süsü 40” kiállítást, a Rádiótörténeti Kiállítással együtt.

Személyes érintettségünk is volt, hiszen az egyik rákosmenti tagunk: Gyula bácsi készítette a bábokat. A gyűjtemény az MTI, a Magyar Rádió és Televízió Történeti Múzeum anyagából tevődött össze. Az 1. rész a rádiózás, a 2. a televízió történetével foglalkozott. Megnézhettünk régi detektoros rádiókat, TV-ket, megtapinthattunk egy régi Sokolt, és táskarádiót is.

A lámpás klubok tagjai láthatóak a képen Süsü bábja előtt, a kiállításon

Az interaktív részben kipróbálhattunk egy gongot, amelynek hangja a „Szabó család” kezdete előtt szólalt meg. Alkalmunk volt működtetni a „szélgépet”, megtapogathattuk Dévényi Tibi bácsi Három kívánság című műsorának legendás labdáját is.

Majd következett a legbarátságosabb sárkány: Süsü. A bábfilmet folyamatosan játszották, mialatt mi néhány jelmezt is felpróbálhattunk. Végül fotózkodhattunk a híres Egyfejűvel is. A programot vidám karaoke zárta. Reméljük, hogy Süsü még sokáig megőrzi népszerűségét, és a jövő nemzedék is ugyanúgy szereti majd, mint mi. A programon 22-en vettünk részt a két kerületből.

Jánosi Veronika, Kőváriné Orsi, Acsay Péter és Kray Zsuzsa
közösségi civilszervezők