Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Sportfesztivál és Patak parti futás

2017. május 24.

A fesztivál május 20-án volt, a Mogyoródi utcai sportpályán. A programra a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete is meghívást kapott, és az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy idén mi lehettünk az OTP kiemelten támogatott partnere. Az OTP-nek a társadalmi felelősségvállalás jegyében minden évben van egy civil partnere, akivel közösen vesz részt ezen a programon. Idén minket segítettek önkénteseik, hogy minél többen átélhessék tagjaink közül a közös sportolás élményét, különös tekintettel a Patak parti futásra. Több korosztályban és különböző távokon lehetett nevezni.

A fényképen az látható, amint a kollégáink a színpadon állva előadást tartanak

Egyesületünk tagjai a felnőtt férfi és női 1000 méteres távon próbálta ki erőnlétét. Nem kis kihívás volt számunkra ez a táv. Látássérültként még gyalog sem könnyű megtenni, de az OTP önkéntesei nagyon ügyesen segítették tagjainkat. Mindannyian befutottunk a célba, sajnos nem győztesként, de nem is ez volt a cél. Aki nem érzett magában erőt a futáshoz, az kipróbálhatta a Vak ping-pongot. Örömünkre nagyon sokan a vendégek közül oda is jöttek és a játékszabály ismertetése után, bekötött szemmel kipróbálta ezt az érdekes játékot.

Egyesületünk két masszőr kollégánkkal, masszázs szolgáltatást is nyújtott a helyszínen, azoknak akik egy kis lazításra vágytak. Az érdeklődők megtekinthették a Láthatár bolt árukínálatát és meg is vásárolhatták a megtetszett darabokat.

A gyerekek körében a vakvezető kutya nagy sikert aratott. Többen ki is próbálták, hogy milyen „vakon” közlekedni kutyával. Ebben segítségünkre volt Nyíriné Kovács Mária a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola kiképzője és kiképzés alatt lévő kutyája, Gandhi. Tanai Csaba kollégánk kutyáit pedig mindenki megsimogathatta, Csaba pedig szívesen mesélte kutyás történeteit és beszélt a kiképzésükről.

20170520_115010

A fesztiválon sok kulturális program is várta az érdeklődőket, táncbemutatók, vidám gyermek programok, légvár, falmászás és koncertek színesítették a napot. Az Alma együttes, Dj Dominique és Radics Gigi fellépése után tüzijáték zárta az eseményt.

Nagyon jól éreztük magunkat, ezen a színvonalas programon, szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk. Örülünk, hogy idén egyesületünk lett az OTP kiemelten támogatott partnere, és köszönjük az önkénteseiknek a segítő munkájukat.

Kiss Márti és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők