Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Radnóti Miklós: Naptár (1. rész)

2017. augusztus 26.
A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.

JANUÁR

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

1941. február 5.

A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.

A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.

FEBRUÁR

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

1941. február 21.

A fentebbi strófában leginkább a hanghatás fogott meg, ahogy “cserren” a veréb, nem is beszélve a bravúros téli szinesztéziáról: “fehér hang”.

Tudta-e?
Szinesztézia: egy jelenség, melynek lényege az egyszerre legalább két érzékszervre ható képzettársítás (pl.: a kék szín látványa felidézi a hideg érzetét). Az irodalomban gyakran találkozhatunk ezzel a metaforával rokon költői képpel.

A fotón, amit a vershez választottam megkapó a költői kompozíció. Aprócska verebet látunk télen, egy lombját vesztett fa egyik vékonyka ágán csücsülni. Az gallyakat jég vonja be, szikrázóan csillognak a napfényben. A lecseppenő víz is megfagyott a madárka körül, pici jégcsapok lógnak mindenhonnan. Barna tollazata – mely nyáron tökéletesen elrejti őt környezetében – a képen erősen kiválik a fehér háttér előtt. Vélhetően tojó, kicsit kevésbé díszes, mint a hímek általában. Begye világosabb, cappuccino árnyalatú, hátán nyugvó szárnytollai sötétebbek, itt-ott fekete csíkok is vegyülnek a meleg barna tónusba. Arcocskája begyével azonos színű, feje búbján sötétebb kis sapkával. Csőre kicsi, egyenes, gombostűfejnyi fekete szemével a távolt fürkészi, miközben karmos lábai ügyesen kapaszkodnak a jeges ágon.

A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.

MÁRCIUS

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

1941. február 26.

Radnóti Miklós naptárversei nagyon képszerűek, így könnyű rájuk hangolódni és vizuális aláfestést találni hozzájuk. Ezúttal azonban nem ezt teszem. Tavaly decemberben jelent meg Radnótiné Gyarmati Fanni, 2014-ben publikált naplójának kiegészítéseként egy csodálatos, 325 fotót tartalmazó album – Árnyékban éles fény vagy címmel, melyben a házaspár nem mindennapi mindennapjait követhetjük nyomon. A Napló is és az album is különleges irodalomtörténeti értéket képvisel. Az albumot még izgalmasabbá teszi, hogy olyan fotókat is tartalmaz, melyek eddig sehol nem jelentek meg. A hagyaték gondozója, akire Fanni ezeket a fotókat bízta, Radnóti legkiemelkedőbb monográfusa, Ferencz Győző, az albumot szerkesztetője pedig Krähling Edit.

A választott kép, úgy hiszem, egyike azoknak, melyek az albumban jelentek meg elsőként, bár erre nincs külön utalás. Én mindenesetre a kötetben találkoztam vele először.

Egy visegrádi kirándulás egyik felhőtlen pillanata köszön vissza a fekete-fehér fotóról. Radnóti és Fifi egy csónakban ülnek, a költő elől – ő evez – felesége mögötte. Fanni, két kezét Miklós vállán nyugtatja, miközben jobb oldalt kicsit fölé emelkedve mosolyog ki mögüle, valószínűleg térdel a csónakban. Pántos, fekete úszódresszt és fején kis kockás kendőt visel, arca sugárzó, gondtalan. Férje enyhén behajlított térdekkel támasztja magát evezés közben, ahogy mindkét kézzel a lápát nyelét fogja, feltűnik a bal keze középső ujján hordott jegygyűrűje. Az album egyik kommentárja említi, hogy mindig így viselte. Ha Fifi baljára vándorol tekintetünk, láthatjuk, hogy ő is, bár ezt külön nem emeli ki a szerző. Miklós világos színű szövetnadrágot visel és a kor divatjának megfelelő, ugyancsak fekete úszódresszt, melynek fazonja leginkább talán a mai birkózók, pántos, részben a felsőtestet is fedő sportruházatához hasonlatos. A költő arca nyugodt, töprengő, elmélázó, tekintete talán a Duna partvonalának dimbes-dombos tájait fürkészi. A víz lágyan fodrozódik a csónak alatt, a háttérben dúslombú fák és partmenti házak tűnnek fel, minden nagyon békés.

A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.

Tetszettek a narrációk? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen, köszönöm! Látogasson el a www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra is, itt tovább narrációkat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983