Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Rákosmentén mutatkozott be a Szemléletmód

2018. január 8.
A képen az előadók láthatóak

Idén igen korán, január 2-án tartottuk klubunkat a Rákoshegyi Közösségi Házban. Erre a napra új érdeklődők is érkeztek: egy fiatal lány Csepelről az édesanyjával. Röviden bemutattuk az Egyesületet és szolgáltatásainkat.

Ezt követően átadtuk a szót vendégeinknek: Mikola Gyöngyvérnek és Jordanits Szilviának, akik a Szemléletmód Rehabilitációs Központ képviseletében jöttek. Röviden ismertették a Központ történetét, elmondták, hogy tavaly október 1-jén nyitottak, és a Pest és Fejér megyében, illetve a Budapesten élő látássérülteket várják.

A képen az előadók láthatóak

Kétféleképpen lehet náluk tanulni: ambulánsan a központjukban, vagy otthon, azaz kimennek a klienshez. Tanítanak mindennapos tevékenységeket: főzni, háztartást vezetni, valamint közlekedést, nem kizárólag csak fehér bottal, hanem kutyával is.

A képen a rákosmenti tagok láthatóak, asztal mellett ülve figyelnek az előadásra

Tagjaink érdeklődését megmozgatta ez az előadás, sok kérdést tettek fel. Vendégeink elmondták, hogy végeznek funkcionális látásvizsgálatot is, amelyre tagjaink közül heten jelentkeztek. A rövid felmérés eredményeképpen be is osztottuk a résztvevőket, a Rehabilitációs Központ pedig időpontokat küld majd, amelyet leegyeztetünk a Közösségi Házzal, így helyben elvégzik a vizsgálatot.

Most sem maradt el a névnaposaink felköszöntése. Ezúttal Jana zenéje mellett Dávid tagtársunk furulyajátéka is megörvendeztette az ünnepelteket. 

Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők