Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Pontról-pontra

2018. március 21.
A játéktér egy tábla, faszínű, piros és kék mezőkkel

A játék neve: Pontról-pontra, kitalálója Bieber Mária, aki ezt a játékot a Braille-bizottság keretén belül, az MVGYOSZ 100. jubileumi évfordulójára készítette el. A játék 1 évig készült, különböző társas játékok adták az ötleteket, mint például a Ki nevet a végén vagy Vágó István ismert televíziós műsora a Fele sem igaz. A játékszabály is több játék szabályaiból lett összegyűjtve. A feladatokhoz tartozó kérdések is komoly gyűjtő munka eredményei.

A képen Bieber Marcsi magyarázza a játékszabályokat

Mi is ez a játék? Lényege, hogy összefogja a vakokat, gyengénlátókat, aliglátókat és a látókat, a gyerekeket és a felnőtteteket, hogy együtt tudjanak játszani. Mivel kevés akadálymentes játék áll rendelkezésre, ezért is tartja fontosnak a készítő ezt a játékot.

A játék egy 10×10-es táblán zajlik, amin háromféle mező található. A mezők kiemelkednek a tábla síkjából ezért a vakok is könnyen kitapinthatják a különböző formákat. A kör alakú mezők, (amiből 43 darab van, mert Louis Braille 43 évig élt) a feladatmezők, a négyzet alakú mezők, a szerencse- vagy balszerencse-mezők, és a háromszög alakú mezők, a pihenő mezők. A kör alakú mezőkhöz feladatok tartoznak igaz-hamis állításokkal. A szerencse vagy balszerencse mezőkhöz különböző tárgyak tartoznak, amit a játékosok egy dobozból becsukott szemmel húznak ki, és csak tapintással szabad kitalálni, ha sikerül, akkor kapnak egy-egy feladatot. A játékot tapintható dobó kockával és a vakok számára jól kitapintható különböző formájú, látók számára színes bábukkal játsszák. A játékot 2-6 személy játszhatja. Az győz, aki hamarabb végig halad a tábla mezőin.

A játéktér egy tábla, faszínű, piros és kék mezőkkel

Miért Pontról-pontra a játék neve? Azért, mert a pontírás az alapja, a készítő ezzel is kedvet szeretne csinálni a Braille-írás és olvasás megtanulásához. A feladatok kérdései is többnyire a pont írás ismeretét tárja fel, de természetesen a jubileumi évhez kapcsolódóan is vannak kérdések.

A megjelentek Marcsi vezetésével elkezdik a játékot

Ez csak a kezdet, a feladatok bármilyen témakörben megváltoztathatóak. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége tervezi a játék elkészítését és forgalomba hozatalát is.

Ezt a játékot próbálhattuk ki, mi a VGYKE lámpásai. Mivel sokan vagyunk és, mindenki szerette volna kipróbálni a játékot, ezért 3 fős csapatokat alkottunk. Így könnyebb volt a feladatok megoldása is.

Nagyon jól szórakoztunk, sokat nevettünk ezen a délelőttön!

Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervező