Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Óbuda napja volt

2018. május 14.
a VGYKE sátra az óbudai napon

A korábbi hagyományokhoz híven idén is megünnepeltük Óbuda napját a harmadik kerületben.

Május 5-én szombaton délelőtt ragyogó napsütésben foglaltuk el helyünket a Fő téren, a Zichy kastély udvarában, mely ezen a napon Civil udvarként vált ismertté. Lehetőséget kapnak itt a kerületi civil szervezetek a bemutatkozásra.

a VGYKE sátra az óbudai napon

Mi is bemutattuk a VGYKE szolgáltatásait az érdeklődőknek és elmondtuk, hogy a helyi Lámpás klub mikor és hol várja azokat az embereket, akik csatlakozni szeretnének a látássérültek közösségéhez.

Főként a gyerekek fogadták érdeklődéssel a Braille-írás rejtelmeit, melyet Széles Attiláné Panka és Kulman Tiborné Erika mutattak be.

Szemtakaróval ügyesen válogatták szét a tapintható játékot. Legnagyobb sikere most is a vakvezető kutyának volt a gyerekek körében.

A gyerekek vakvezető kutyát próbálnak ki az óbudai napon

Kiss Márta Gandyval érkezett, és megengedte, hogy a bátrabbak sétáljanak egy kört a kutyussal. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Ez a nap is gyorsan eltelt és jól telt el.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező