Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Masszázs hírek

2018. július 9.
a képen egy kéz látható masszírozás közben

Egyesületünk masszőrei két helyszínen nyújtottak mobil masszázs szolgáltatást.
Június 18-án Németh Gabriella és Matics Ádám Terézvárosban, az Eötvös 10 Művelődési Házban megszervezett Egészségnapon mintegy negyven frissülni vágyó embert masszíroztak meg.
Június 27-én az Uzsoki Modell keretében a Zuglói Önkormányzat Házasságkötő termében véradással egybekötött egészségnapot tartottak az önkormányzati dolgozók részére, ahol Gál Ákos és Matics Ádám masszőreink 24 dolgozót masszíroztak meg.

Keller Ádám gyógymasszőrünk a próbaidő elteltével július 1-jétől szívesen vállalta, hogy az eddigi 4 óra helyett 6 órás munkaviszonyban folytatja nálunk tevékenységét.

Új munkatárssal bővült csapatunk július 1-jétől Pásztor Tibor személyében, aki a VGYKE által szervezett gyógymasszőr képzésen vett részt.

Egyesületünket a tavalyi évhez hasonlóan a Budapesti Innovatív Gimnáziumtól keresték meg annak érdekében, hogy két integrált képzésben részt vevő látássérült tanulójuknak segítsük a nyári szakmai gyakorlatát. Az elméleti felkészítésükben Orsós Sándor, a gyakorlatiban Németh Gabriella, Borics Niki és Hoffmann Ágnes segítik a tanulókat. A két diáknak 160 óra gyakorlati képzésen kell részt venni, így a tanulást már korán, közvetlenül az iskola befejezése után elkezdtük, hogy nyár végére át tudják venni az egy év alatt tanultakat és belelássanak a masszázs gyakorlatába.

a képen egy kéz látható masszírozás közben

A kép forrása: egeszsegedre.8x.hu