Második főzőcske

Két hónappal ezelőtt indítottuk el a Főzőcske nevű programunkat, mint a XI. és s XIII. kerületi klubok közös rendezvényét. Nagy örömünkre sor került a második alkalomra is.

Amikor szeptemberben megtartottuk az első Főzőcskét, már akkor éreztük, hogy a program iránt van akkora érdeklődés, hogy nem az utolsó alkalommal voltunk együtt közösen főzni. A második alkalomra novemberben került sor, ahol a fokhagymakrémleves elkészítése volt a célunk.

Babi ételt szed mindenkinek aki ül az asztalnál

Bár elég szokatlannak hangozhat az, hogy valamilyen hagymás ételt készítünk közösen, de sok rajongója van köztünk a fokhagymának. Ahogyan az első alkalommal is, úgy most is az volt a cél, hogy tapasztalatokat cserélhessünk, praktikákat lessünk el és új eszközöket ismerhessünk meg. Azt nem is sejtettük, hogy ebben a tekintetben a fokhagymapucoló lesz a legérdekesebb eszköz.

a képen a szilikonból készült fokhagymapucoló látható

A fokhagymapucoló egy üreges szilikon henger, melybe a meg nem tisztított gerezdeket kell belehelyezni. Egy ügyes és gyors mozdulattal össze kell dörzsölni a tenyerünkkel és pár másodperc alatt a megtisztított gerezd a kezünkben is van. Andi nagy türelemmel segített ezt a mozdulatot begyakorolni mindenkinek, de a késsel való tisztítást és az elkészítési folyamat más részeit is többeknek segített megismerni, amiért külön köszönet jár neki!

A folyamat másik érdekes része a sajtreszelés volt, abban is megismertünk érdekes praktikákat. Magának a krémes állagnak az elérésére több út is van, mi egy gyomorkímélő módszert választottunk, hogy mindenki ehessen a krémlevesből.

Bogi sajtot reszel Vera levest kavar

A kész krémlevest még forró állapotban szedtük rá olyan tányérokra, melyekben levesgyöngy és lereszelt füstölt sajt volt elhelyezve. Két-három perces várakozást követően meglepően finom levest ehettünk meg. Annyira finom volt, hogy mindenki legalább kétszer evett belőle!

Azt még nem tudjuk pontosan, hogy mikor és hol, de a mostani program alapján biztosan lesz valamikor harmadik Főzőcske is!

A program szélesebb körű megismertetésének a lehetőségét szeretnénk megköszönni Újbuda Önkormányzatának!

 

Jánosi Veronika, Lenkainé Vajda Viktória, Tóth Andrea és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Feltöltve: | Utolsó frissítés: