Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Márciusban az előadóművészet volt a fókuszban Óbudán

2017. április 10.
A fényképen a kórus látható

Először a Bajor Gizi Színészmúzeumban jártunk. Egy különleges szép világba csöppentünk március 24.-i kirándulásunk során. Bajor Gizi egykori villája, melyet halála után egy évvel színészmúzeummá alakítottak át, gyönyörű környezetben található. Madarak éneke fogadja az oda érkezőket.

A művésznő a múlt század első felében a színjátszás egyik legkiemelkedőbb személyisége volt. Színészként ő kapta az első Kossuth-díjat. Sokat megtudhattunk pályafutásáról és rendkívüli emberi tulajdonságairól is.

Idegenvezetéssel bejártuk a villa belső tereit. Bajor Gizi egyik szobája változatlan állapotban fogadja a látogatókat ma is, de különféle tárgyak őrzik pálya társai emlékét is. A magyar színjátszás nagy alakjai gyakran vendégei voltak a művésznőnek, mert sokan szerették, és sokat tanulhattak tőle azok akik ismerték őt.

A fényképen a látogatók egy csoportja láthatóA fényképen a színésznő szobái közül az egyik látható

Látogatásunk ideje alatt végig be volt kapcsolva a gramofon, így még jobban bele tudtuk képzelni magunkat abba a világba amelyben éltek akkor. Időben visszamentünk a huszadik század első felébe. Nemcsak a hallottak alapján sikerült ez, hanem az a környezet mely elénk tárult mintha megállította volna az időt. Egy ilyen jellegű időutazás nagyon jó és tartalmas kikapcsolódást adott nekünk.

Március 28.-án klubtagokkal a Zeneakadémiára mentünk, ahol az Alma Mater kórus magas színvonalú előadása szórakoztatta a közönséget.

A fényképen a Zeneakadémia orgonája láthatóA fényképen a kórus látható

 

Mindig felemelő érzés világhírű szerzők műveit élőben hallgatni és az élményt még inkább fokozza, ha az előadás helyszíne is ennek megfelelő. Ennek az összhangnak lehettünk részesei azon az estén. Felejthetetlen szép este volt mindannyiunk számára!

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező