Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Már világítanak a közösség lámpásai

2014. április 6.

közösség lámpásai fotó

A VGYKE célja a vak és gyengénlátó emberek érdekeinek képviseletén túl a látássérültek társadalmi integrációjának támogatása; A közösség lámpásai a szervezet első olyan jelentős, az EU társfinanszírozásával megvalósuló programja, amelynek célja a közösségszervezés. A csaknem 75 millió forint uniós támogatással létrejövő projektbe az egyesület minden eddig szerzett tudását beleadta – mondta Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke, a projekt menedzsere.

Budapesten az emberek a szomszédjukat sem ismerik, az elidegenedés még inkább jellemző: ebben a közegben a látássérült és más fogyatékos személyek még hátrányosabb helyzetben vannak – tette hozzá az egyesület vezetője a projekt február 4-én megtartott bemutatkozó rendezvényén.

A látássérültek fokozott elszigeteltségben élnek, aminek oka leginkább korlátozott mobilitásuk, ami végső soron alulinformáltsághoz és rendkívül gyenge érdekérvényesítő képességhez vezet – beszélt a projekt ötletét kiváltó alaphelyzetről Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke. Eddigi munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a helyi civil társadalom nyitott a fogyatékosok integrációját elősegítő együttműködésre, de az ehhez szükséges, a fogyatékos emberek igényeire és képességeire vonatkozó alapvető információk hiánya mégis akadályozza a kooperációt. Hasonló a helyzet az önkormányzatok esetén, ahol jó szándékot tapasztalunk, de ha a fogyatékos emberek nem jelzik igényeiket, a helyhatóság sem tud segíteni – mondta a projekt szakmai vezetője.

A közösség lámpásai projekt a szolidaritás kis szigeteinek felépítésével megoldást kínál a mindeddig kilátástalannak tűnő problémára. A projekt során képzett közösségi mentorok munkába állásuk után felkutatják és közösséggé szervezik a járásukban élő vakokat, gyengénlátókat, más fogyatékosokat és egyéb, súlyos munkaerő-piaci hátránnyal rendelkezőket, majd a közösség igényeit és javaslatait szakszerűen tolmácsolják a helyhatóságnak – mondta Fodor Ágnes. A VGYKE vezetője kiemelte: nem látássérült közösségeket, hanem helyi közösségeket szervezünk. Mindenkinek vannak hétköznapi problémái, amelyeket az erős közösségek könnyebben oldanak meg – így oldódik majd meg a látássérültek problémája – vélte az egyesület vezetője. Erre számos példával szolgál az egyesület eddigi tevékenysége: több programunk helyi szintű szemléletformáló és érzékenyítő hatása példaértékű volt – fogalmazott Fodor Ágnes.

A közösségi mentorok által kialakított közösségek láthatóvá válnak, és fontos helyi döntések részesei lehetnek – szólt Németh Orsolya a projekt várható eredményeiről. Közös nyelv, partneri viszony alakulhat ki a helyhatóság és az új, formálódó közösségek között, és a helyi civil szférába való beágyazottság érdemi társadalmi szemléletformálást hozhat. Sokszor ki fog derülni például, hogy a közösség látássérült tagjai is lehetnek segítők, nem csupán segítettek, a támogatások elfogadói. A fogyatékos emberek a korábbinál összehasonlíthatatlanul teljesebb életet élhetnek majd – mondta a VGYKE alelnöke.

A bemutató előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték, amelyeken a leendő közösségi mentorok és a helyhatóságok képviselői a megismerkedésen túl áttekintették, milyen alapokra épülhetnek helyben a szolidaritás szigetei. Ezek után Fonti Krisztina, a XII. kerület alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a közösségek a projekt lezárása után is tovább működnek majd, míg Vinczek György kispesti alpolgármester arra kérte a civileket: ne hálálkodjanak az önkormányzatoknak az együttműködésért, mert az a helyhatóságok részéről nem kegy, hanem kötelesség.

A rendezvén zárásaként a résztvevők meggyújtották a közösség lámpásait. A VGYKE azt reméli, hogy a projekt eredményei országos mintául szolgálnak majd a fogyatékos emberek társadalmi integrációjában, és a lámpások fénye egyre terjed, egyre erősödik.

A projekt rövid leírása

A Vakok és Gyengénlátók Közép Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) által útjára bocsátott, A közösség lámpásai nevű projekt csaknem 75 millió forintnyi uniós támogatással valósul meg Budapest 8 járásában (az I., III., IV., XII., XIII., XIV., XVII., XIX. kerületben) és a Közép-magyarországi régió kilenc járási központjában (Budaörsön, Cegléden, Dabason, Gödöllőn, Pilisvörösváron, Vácon, Szentendrén, Ráckevén és Veresegyházon).

A projekt első lépcsőjében 30 közösségi mentort képez a VGYKE. A vak és gyengénlátó, illetve más, nehezen leküzdhető munkaerő-piaci hátránnyal rendelkező kiképzett mentorok közül 18-cal munkaszerződést köt az egyesület 2013 júniusától.

A mentorok először a vak, gyengénlátó, és más fogyatékos személyek kis integrált közösségeit építik fel, kapcsolatokat keresnek más sorstárs közösségek felé, majd a közösség igényeit és javaslatait szakszerűen tolmácsolják a helyhatóságnak.

E-mail: kozosseglampasai@vgyke.com

Kérjük, 2014-ben is segítse a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének munkáját adója 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18185030-1-42 Bankszámlaszámunk: 10409015-90147559