Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Májusi klubdélután a „jól hallás” jegyében

2017. május 25.
A képen a két audiológus látható

A májusi klubdélutánunkat a Zuglói Civil Házban. tartottuk. Klubnapunk programja a „jól hallás” témakörében zajlott. Ehhez meghívott vendégeink, Bacsevits Linda és Szakács Szabina audiólógusok voltak segítségünkre.

A képen a két audiológus látható

Elmondták, hogy milyen tünetei vannak a halláskárosodásnak, mit tudnak segíteni az audiológusok azoknak az embereknek, akik észreveszik, hogy valami baj van a hallásukkal. Ma már nagyon sokféle hallókészülék létezik, minden problémára van megoldás. Mindannyiunknak megcsinálták a hallásvizsgálatot, ami természetesen nem ugyanolyan, mint a halláscentrumban elvégzett vizsgálat. Ez inkább egy szűrés, ami felméri, hogy lehetnek-e problémák és ajánlatos-e egy komolyabb vizsgálat. Elmondták azt is, hogy akinek szüksége van ilyen készülékre milyen kedvezményekkel vásárolhatják meg.

Amíg Lindáék egyesével a szűrést végezték, addig a többiek a májusi jeles napokról beszélgettek. Kiderült, hogy egy napon több jeles ünnep is van. Három híres írónk, költőnk is ebben a hónapban született és ketten ugyanazon a napon is (május 5-én Radnóti Miklós és Lázár Ervin, május 10-én Kányádi Sándor). Érdekes, hogy május hónapban van a tűzoltók (május 4.) és a mentők (május 10.) napja is. Megemlítettük a fagyos szenteket és a hozzájuk kapcsolódó nép hiedelmeket. Az Endrődi Füzetek így ír erről: „Hát a fagyosszentek, az Szervác, Pongrác, Bonifác. Tizenkilenckor van Ivó, az is fagyosszentek, akkor az is fagyosszent, akkor még Orbán, az is fagyosszent. Hát ezek olyanok, hogy haszontalan egy szentek, mert akkorára mán ki van kelve minden kis növény, oszt akkor ők képesek lefagyasztani.”

20170516_164407

Május legnagyobb ünnepe természetesen az anyák napja, amit szerte a világon ünnepelnek, bár nem mindenhol ugyanazon a napon. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat. 1925-ben a Magyar Ijúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, majd 1928-ban már miniszteri rendelet tette hivatalos ünneppé. Tagjaink közül ketten is hoztak nekünk anyák napi verset, Esősi Zsófi Weöres Sándor: Buba éneke, Domoszlai Jana pedig Ratkó József: Zsoltár anyámnak című költeményét adták elő. A jó hangulatban észre sem vettük milyen gyorsan repül az idő. Még utoljára Jana zenélt és énekelt nekünk egy nagyon szép indián dalt.

Nagy örömünkre szolgált, hogy nem csak klubtagjaink és lámpás kollégáink vettek részt ezen a délutánon, hanem eljöttek hozzánk Dabasról Batuska Erzsébet tagtársunk és volt kolléganőnk Doktor Kata is, akik nem bánták meg, hogy velünk töltötték ezt a délutánt.

A Widex Halláscentrum dolgozói Linda és Szabina visszajelzése is megerősített bennünket, abban hogy érdemes ilyen közösségeket kialakítani és programokat szervezni.

Külön köszönet nekik a finom szendvicsekért amit hoztak nekünk, és a lehetőségért, hogy megismerhettük a munkájukat, amivel nagyon sokat segítenek a hallássérült embereknek.

Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők