Látássérültek kirándulása Szentendrén

Történelmi városnéző sétát szervezett az egyik Lámpás Klub Szentendrére. Az elhangzottakból olvashatunk most el egy pár érdekességet és egyben egy kedvcsinálót.

Szentmiklóssy András látássérült klubtagunk jól ismeri Szentendrét. Gyakran beszél nekünk klubnapokon a város nevezetességeiről, már feledésbe merülő eseményeiről. Mindig szívesen és nagy érdeklődéssel hallgatjuk Őt.
Elhatároztuk, hogy, látássérültekkel közösen, András vezetésével, történelmi sétát teszünk Szentendrén.

Május 25.-én délelőtt ragyogó napsütésben a Szent Flórián kápolnánál találkoztunk. Megtudtuk, hogy az 1700-as évek közepén épült, és odáig égett le Szentendre. Mellette öntöttvasból készült nyomós közkút és néhány római sírszobor található. 1690-ben a törökök elől menekültek a szerbek és minden falu saját fatemplomot épített az 1700-as évek közepéig, majd mellé kőtemplomokat építettek. Pozserovácska templom az első állomás. Tornya coff stílusú, jelenleg is működik.

A templom falán egy tábla jelzi az 1838-as téli árvíz szintjét. Innen átmegyünk az Apor Vilmos hídon a Dumcsa Jenő utcába, ahol a városközpont makettje található. A látássérültek tapogatással és a mellette lévő Braille írás elolvasásával tájékozódhatnak.

20170525_101656

Csiprovácska, a mai nevén Péter Pál templom helyén is szerbek által épített fatemplom állt, de köré építették a kőtemplomot. Utána bontották le a középre került fa templomot. 1938-ban vette meg a helyőrség a szerbektől és 1945-ben adták át a szentendrei egyházközsség kezelésére.

A templom bejáratának közelében II. János Pál pápa szoba áll, kezével áldást ad híveire. Tovább haladva a Fő térre érkeztünk. Szerb kereszt, díszes kovácsoltvas talpazatán 2-2 kőláb, lemezre festett ikon látható. A közelben lévő szerb gazdag polgári házak protol stílusban épültek. Újabb sikátoron át a Vártemplomhoz érkeztünk, mely a tizenegyedik században többször leégett. A templom támpillérén középkori napóra látható. Szembe vele kántor tanítók háza áll. Továbbhaladva a Rab Ráby térre kovácsoltvas közkút áll.

20170525_095338

Kissé távolabb mézeskalácsos ház, fölötte olló, a szabók jelképe. Sétánk végén a Lola fagyizóhoz érkeztünk. A szabadba kihelyezett asztaloknál helyet foglaltunk. Jólesett megpihenni. Fagyizással hűsítettük magunkat, és megbeszéltük a látottakat és hallottakat. Ezen a napon is kellemes délelőttöt töltöttünk így együtt.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!

Feltöltve: | Utolsó frissítés: