Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap volt Kőbányán

2017. november 28.
A képen nagyjából 14 ember van a teremben és hallgatják az ügyfélszolgálat munkatársait

A kőbányai klub a reméltnél is nagyobb sikerrel tartotta meg a novemberi klubnapját a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.  Vendégünk volt a VGYKE ügyfélszolgálatának két munkatársa volt, Szilágyi Erika és Leány Ferenc.

A képen nagyjából 14 ember van a teremben és hallgatják az ügyfélszolgálat munkatársait

A tagok nagy érdeklődéssel hallgatták az ügyfélszolgálat bemutatkozását, azokat az információkat melyekről idáig nem volt tudomásuk!

A képen a tagok egy asztal körül ülnek

 

Mivel a kerület és az ügyfélszolgálati iroda között nem éppen könnyű utazni, ezért örültek a lehetőségnek, hogy ott helyben kérdéseket tehettek fel, melyekre azonnal válaszokat is kaptak.

A következő klubnapon segédeszközökről és rehabilitációs lehetőségekről lesz szó, ahol ismét kitelepülő szolgáltatások fognak hasznos és érdekes információkat nyújtani a helyieknek.

Samu Attila
közösségi civilszervező