Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap a nyárról

2017. július 19.

A nagy meleg miatt ezúttal egy külső helyszínen, egy árnyékos teraszon került sor a havi klubnapunkra. A nyarat és a nyári programok megbeszélését vettük górcső alá.

20170626_153607[1]

 

Megbeszéltük a dinnyési Várparkba szervezett egész napos kirándulás részleteit, valamint a zebegényi kirándulást és az augusztusi klubnapot, melyet valószínűleg más Lámpás Klubbal közösen tartunk majd meg, egy meglepetéssel összekötve.

Ezen részletek egyeztetése után egy kvízjátékot játszottunk, mely a nyárral volt kapcsolatban. Főként az ez évi nyári programokról és a nyár jellegzetességeivel voltak kapcsolatban a kérdések. Megtudhattuk ezen játékból például azt, hogy az év fagylaltja a mascarponés túrókrém, sós karamellel volt, illetve azt is, hogy ez milyen a valóságban.

20170626_153709[1]

Megbeszéltük azt is, hogy a soron következő klubnapunk egyikén majd a napozással foglalkozunk, mely valamilyen módon mindenkit érint. A káros és hasznos oldalairól is lesz szó, ezért mindenkit várunk, akiket érdekel ez a téma!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők