Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Kispest Lámpásai a Mihály-napi búcsúban

2018. október 28.
A VGYKE asztalához látogatnak az emberek a búcsúban

A KMO Művelődési Ház és Kispest Önkormányzata idén ősszel is megrendezte a már hagyományos Mihály-napi búcsút a kispesti Templom téren, változatos színpadi programokkal, neves művészek fellépéseivel, kézműves, kirakodó vásárral egybekötve.

A nyárbúcsúztató eseményen mi, Kispest Lámpásai, Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István is részt vettünk a VGYKE (Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete) képviseletében. Velünk tartott Tanai Csaba kollégánk is Bonca kutyával.

A kispesti búcsúban a gyerekek vakvezető kutyust simogatnak

A hűvös, borongós idő ellenére sokan látogattak el hozzánk. Az érdeklődőknek bemutattuk egyesületünket (VGYKE), és beszéltünk a kerületben végzett munkánkról (Kispest Lámpásai). Most is különböző érzékenyítő eszközöket, szimulációs szemüvegeket, párosító eszközöket, vak sakkot, vak dominót, beszélő eszközöket, és szórólapot hoztunk magunkkal.

A felnőttek és gyerekek a szimulációs szemüvegek felpróbálásával megtapasztalhatták, hogy az egyes szembetegségekkel élők hogyan látnak, és tájékoztatást kaptak a szembetegségekről (Glaucoma-Zöldhályog, Cataracta-Szürkehályog, Diabetes retinopatia-Cukorbetegség következtében kialakuló látásromlás, Makula degeneratio-Makula degeneráció „nedves” és „száraz” forma).

Érzékenyítés szemtakarós játékkal a VGYKE asztalánál

A párosító játékot is sokan kipróbálták, ahol szemtakaróval, csak a tapintásukra hagyatkozva kellett megkeresni a párokat. A színfelismerő szintén nagy sikert aratott.

Tanai Csaba mindent elmondott a vakvezető kutyákról, és válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Bonca kutyát (bár most dolgozott), kivételesen lehetett simogatni, dögönyözni! Volt rá jelentkező bőven minden korosztályból, Bonca pedig örült ennek.

Ismét a színpad közelében kaptunk helyet, így élvezhettük a különböző műsorokat. Klubtagjaink is ellátogattak hozzánk családjukkal, és voltak, akik már több éve visszajárnak, keresnek bennünket, figyelemmel kísérik munkánkat.

A VGYKE asztalához látogatnak az emberek a búcsúban

Ezek a rendezvények azért fontosak számunkra, mert közelebb kerülhetnek hozzánk az emberek és betekintést nyerhetnek a látássérültek mindennapi életébe, megismerhetik segédeszközeinket, megtudhatják, hogy látássérültként is lehet teljes életet élni.

Idén mi is ajándékkal kedveskedtünk látogatóinknak. Öröm volt meglepetést szerezni nekik!

Köszönjük Kispest Önkormányzatának és a KMO Művelődési Háznak, hogy helyet biztosítottak számunkra!

Reméljük, jövőre ismét együtt ünnepelhetünk!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők