Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Jól zárult a “Teret adunk az esélyeknek” program

2014. április 16.

A program 11 órakor kezdődött, dr. Jeneiné Rubovszky Csilla alpolgármester asszony ünnepélyes megnyitójával, aki beszámolt arról, mennyire fontos a belvárosi önkormányzat számára, hogy a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációja megvalósuljon. Ezen a területen elsőként a Motiváció Alapítvánnyal kötöttek együttműködést 2006-ban. A polgármester asszony megnyitója után a Motiváció Alapítvány képviselője és fejlesztési vezetője, Zalabai Péterné mutatta be az alapítványt és tevékenységét, majd röviden beszélt a Ferenciek terének átalakításáról, ezzel kapcsolatban is az akadálymentesség fontosságáról.

Kerekesszékes vívás fotó

Kerekesszékes vívás

Zalabai Péterné beszéde után kezdetét vette a hivatalos program. A téren felállított hatalmas sátorban és a templom előtt elkezdődtek az érzékenyítő játékok; ki lehetett próbálni a kerekesszékes akadálypályát, a vakpingpongot, illetve a vakok, mozgássérültek, hallássérültek és autisták által használt segédeszközöket. A sátorban elsőként Erdei Péter kerekesszékes vívó mutatta be vívótudását, majd rövid leckét adott azok számára, akik szívesen belekóstolnak a sport rejtelmeibe. A NemAdomFel közönségszervezője már a fellépés előtt többször segítette Boros Lajos műsorvezető munkáját; invitálta a téren közlekedőket, hogy jöjjenek és hallgassák meg az előadást. Az értelmi sérültekből és ép emberekből álló, hatalmas koncerteket adó együttes fergetegeset bulizott a színpadon.

NemAdomFel együttes fotó

NemAdomFel együttes

Ezt követően az ember legjobb barátjáé volt a főszerep. A négylábú segítői és fogyatékossággal élő kiképzői bemutatták, hogyan segítenek a kutyák a mindennapokban; miként vesznek fel tárgyakat, jelzik, ha csörög a telefon, vagy hozzák a bevásárlókosarat. 14 órától az ESZME,Beszélő fa” című bábelőadását láthatták az érdeklődők, ami a gyerekek nagy kedvence volt. A mese után a Vakrepülés színtársulat három tajga ismert dalokkal színesítette a műsort. Az éneket Weisz Fanni siket modell, a “Csend világából” című előadása követte, melynek keretében az érdeklődök betekintést nyerhettek a siket emberek világába, majd hasznos, olykor nagyon vicces szituációs játékokkal, tippekkel gazdagodhattak.

Neo Magyarország Segítőkutya Egyesület fotó

Neo Magyarország Segítőkutya Egyesület

A rendezvényt a Roll Dance tánccsoport előadása zárta. A kerekesszékes és ép táncosok műsora kétség kívül a program csúcspontja volt. A különböző stílusban és öltözékben táncoló tagok, illetve a jeltánc előadások mágnesként vonzották a téren közlekedőket. Az előadás végén a kerekesszékesek kigurultak az előadó sátorból és a közönség soraiból választottak maguknak párt a zárótánchoz, végül pedig mindenki, fogyatékos és ép együtt táncolt.

Roll Dance tánccsoport fotó

Roll Dance tánccsoport

Forrás: www.moticavio.hu