Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Gálaest Rákosmentén

2016. október 28.

Az Egyesületünk idén tavasszal jelentős támogatást nyert Rákosmente Önkormányzatának Civil pályázatán a Fehér bot napi gálaest megrendezésére. 2016. október 14-ére, péntekre kaptunk helyet a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórum termében, hogy ezt a napot méltóképpen megünnepelhessük.

A rendezvényt az Egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes nyitotta meg. Köszöntötte a megjelenteket és köszönetet mondott a XVII. kerületi Önkormányzatnak, amiért mindig nagylelkűen támogatja a VGYKE látássérültekért végzett tevékenységét.

Elsőként a Camerata XVII. Fúvószenekar műsorát hallhattuk Dely Csaba művészeti vezető vezényletével, és az ismerős dallamok mindjárt az elején fergeteges hangulatot teremtettek. Az együttes tagjai különböző hangszereket szólaltattak meg: fuvolát, klarinétot, trombitát, vadászkürtöt, kezdve a barokk művektől a reformkor muzsikájáig.

A Zenekart Ézsiás László költő és előadóművész követte, aki programjában a Fehér bot nap témája köré gyűjtött össze verseket, amelyek érzékenyen dolgozták fel az ünnep témáját. A Louis Braille-hez írt saját verse pedig tisztelgés volt a Braille ABC megteremtője előtt.

17ker_okt14_2 17ker_okt14_1

Az est fénypontját az isaszegi Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény billentyűs tanszak növendékeinek zongorajátéka jelentette. Fercsikné Haász Veronika zongoratanárnővel még a nyáron ismerkedtünk meg a Piroska Óvodában, ahol az óvoda családi napján érzékenyítettünk. Az ottani beszélgetésből született a felajánlás, hogy szívesen eljön a növendékeivel megvidámítani a szívünket. Erre remek alkalom volt a Fehér bot napi gála. A közönség nagy tapssal biztatta a különböző korosztályú bűbájos kis előadókat, akik boldogok voltak, hogy ilyen impozáns helyen, és ilyen nagy közönség előtt mutatkozhattak be.

A muzsika, a versek, a majdnem egy órás műsor önfeledt szórakozást nyújtott mindannyiunk számára, és a műsorszámok is csodálatosan illeszkedtek egymáshoz. Majd az Egyesületünk elnöke zárszót mondott, és az összes jelenlévő vendéget állófogadásra invitálta.

A szépen megterített asztalokon ínycsiklandozó hidegtálak vártak bennünket, mindannyian kedvünkre válogathattunk a finomságokból. Rég nem látott ismerősök találtak egymásra a vacsora alatt, és jóízű beszélgetésekre is sor került a művészek és vendégek között.

Köszönjük Rákosmente Önkormányzatának támogatását, hogy ezt a felejthetetlen estét megrendezhettük!

Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők