Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Futárfelmérés IV.

2017. szeptember 17.
A képen a HÉV látható a Szépvölgyi út megállóhelyen

Az 5-ös autóbusz járat egy igen hosszú útvonallal bíró járat, a H5-ös hév pedig nyugodtan tekinthető Óbuda egyik fő tömegközlekedési vonalának. Óbuda több lakótelepét köti össze többek között a 2-es metróval, illetve az 1-es és a 4-es 6-os villamosokkal. A H5-ös HÉV teljes (Budapesten kívüli vonalán is) nagyon sok látássérült él, akik használják ezt a járatot.

A képen a HÉV látható a Szépvölgyi út megállóhelyen

A kép forrása: http://3.kerulet.ittlakunk.hu

Ezért is volt kissé lehangoló, hogy a H5-ös HÉVvonalán nem „tobzódnak” a FUTÁR-kijelzők. Gyakorlatilag csak a főbb csomópontokban helyeztek el ilyen berendezéseket, a Batthyány téren, a Szentlélek téren, valamint a békásmegyeri végállomásnál.

Én a magam részéről még legalább három megállóba telepítenék kijelzőt: Tímár utcához, Kaszásdűlőhöz és Aquincumhoz, de minden további megálló mellett lehetne komoly érveket felhozni.  A vonal mellett telepített, beszélő gyalogátkelők vonatkozásában már jobb a helyzet. Természetesen, mint mindenhol itt is lehetne még hova fejlődni.

Ami viszont örömömre szolgált, hogy a vonalon minden berendezés megfelelően működött, legyen az kijelző, vagy beszélő gyalogátkelő. Továbbra is fennáll, hogy a régi két gombos távirányítóval maradéktalanul csak a lámpákat lehetett „szóra bírni”, a kijelzőket sajnos nem.

Az 5-ös buszt sok látássérült használja, már csak a közismert látássérült munkahelyek és egyéb központi épületek miatt is. Maga a járat XV. kerület Rákospalota Kossuth utca és Pasaréti tér között közlekedik, 46 megállót érintve.

A XV. kerületi szakasz nagyjából a Nagy Lajos király útjáig elég gyéren van ellátva kijelzővel. A Nagy Lajos Király útjától az Erzsébet hídig terjedő szakasz frekventált jellege miatt kijelző, illetve beszélő gyalogátkelő tekintetében igen jónak mondható. Az utolsó szakasz a budai szakasz. Én itt kicsit meg is lepődtem, több kijelzőre, illetve beszélő gyalogátkelőre számítottam. Itt a Szél Kálmán tér volt talán az egyetlen jelentősebb csomópont, ahol megfelelő infrastruktúra volt kiépítve.

Működési szempontból elmondható, hogy a beszélő gyalogosátkelők mindegyikét sikerült „szóra bírnom”. A kijelzőkkel sem volt gond, azt leszámítva, hogy a forgalmasabb középső szakaszon véleményem szerint lehetnének hangosabbak is, hiszen a nagy forgalommal nagy zajszint is együtt jár, ez a zaj pedig jelentősen megnehezíti az érdemi információ átadását, legalábbis nappali időszakban.

Természetesen, amennyiben bárkinek kérdése, észrevétele van, írjon E-mailt a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László