Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Feladni? Soha!

2018. július 22.
A zuglói klubtagoknak beszél Fóris Norbert

Klubnapunkat a Zuglói Civil Házban (Budapest Csertő park 12.) tartottuk. Vendégünk Fóris Norbert volt, akinek ez a két szó a mottója, és látássérültként sportol.

Norbi már gyerekkorában sem adta fel, és hat évesen ugyanúgy megtanult biciklizni, mint látó testvére. A sport lételeme volt és ez később sem változott, olyannyira nem, hogy jelentkezett a Testnevelési Egyetemre. Itt bár sok kihívás elé állt, de még sem adta fel kitűnő eredménnyel végzett mind az elméleti mind a gyakorlati tantárgyakból. Szeptembertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója lesz. Jelenleg is judózik és futó versenyeken is részt vesz.

A zuglói klubtagoknak beszél Fóris Norbert

Minden évben részt vesz a magyarországi El Camino (Szent Jakab zarándokút) Budapesttől Lébényig tartó zarándoklaton. Nyolc nap alatt teszik meg ezt a távolságot, ami nem könnyű feladat a kölünböző terepeken, még látóknak sem, de Norbi nem adja fel és mindig új kihívásokat keres, és lehetőségeihez képest teljesít. Míg Norbi zarándokol addig kutyusa Gyömbér a csepeli kiképző központban pihen ki magát, hogy újult erővel segíthesse szeretett gazdiját.

Klubnapunk második felében július hónap érdekességeiről beszélgettünk, mint például Semmelweis Ignácról az anyák megmentőjéről, akit életében nem ismertek el és nem ismerték el fertőtlenítési módszerét sem. Beszéltünk az aratási szokásokról is, hiszen ez a hónap a betakarítás ideje is.

A zuglói klubtagok egy asztal körül ülve beszélgetnek

Megemlékeztünk a „Nagymamák Világnapjáról” ez július 13-án van, és kevesen halottak róla.

Magyarország történelmében két fontos dátum is van júliusban, az egyik: 22-e a Nándorfehérvári csata győzelmének napja, aminek tiszteletére minden délben 12-kor megszólalnak a harangok, a másik: 31-e a Segesvári csata, ami sajnos vereséggel és sok magyar áldozattal ért véget, feltehetőleg Petőfi Sándor is itt vesztette életét.

A klubnap végén beszélgettünk a további kirándulási és program tervekről és felhívtam tagjaim figyelmét egyesületünk segédeszköz pályázatára is.

Kiss Márta
közösségi civilszervező

2018. július 8.
A képen Zugló címere látható

Szeretettel várok minden érdeklődőt 2018. július 11-én tartandó klubnapunkra, szokott helyünkön a Zuglói Civil Házba (Budapest Csertő park 12.) 14-16 óra között.

Vendégünk Fóris Norbert, aki látássérültként végezte el a Testnevelési Egyetemet, jelenleg judózik.
Beszélünk július hónap érdekességeiről is.

Részvételi szándékodat mindenképpen jelezd!

Ha az odajutáshoz segítségre van szükséged, találkozzunk az Örs vezér téren a kürtöskalácsos előtt 13 órakor.

Kiss Márta
közösségi civilszervező

A képen Zugló címere látható

A kép forrása: http://14.kerulet.ittlakunk.hu/