Esélyek utcája Újbudán

Az Esélyek utcája egy újbudai kezdeményezés, amihez ez év nyarán az Egyesületünk is csatlakozott. A kezdeményezésben Újbuda Önkormányzata, a kerületben tevékenykedő civilek és a kerületben működő cégek vesznek részt.

A Gárdonyi téren, a B32-ben tartott szakmai programon bemutatkozott a kezdeményezés mindhárom szektorának minden szereplője. A VGYKE részéről Fodor Ágnes, az Egyesület elnöke és Mészáros Ágnes, az Egyesület alelnöke vett részt.

 

eselyek2016_2 eselyek2016_1

A rendezvényen minden szereplőnek alkalma nyílt elbeszélgetni egymással, így a VGYKE két vezetője számos kerületi céggel és intézményvezetővel beszélt. Azon túl, hogy a VGYKE általános céljairól is beszéltek, elmondták milyen területen keressük az együttműködő partnereket.

 

eselyek2016_3eselyek2016_4

 

Kiemelték, hogy a VGYKE szívesen csatlakozna a cégeknél és intézményeknél működtetett érzékenyítő programokhoz, illetve ahol még nincs ilyen, ott segítenénk kialakítani. Az Egyesület masszázsszolgáltatása is szívesen kitelepülne a kerületi cégekhez, ezzel járulva hozzá a munkavállalóknak nyújtott regenerációs szolgáltatások bővítéséhez.

Ezen kívül, a kerületben működő Lámpás Klub is nagyon-nagy örömmel fogadna sokféle segítséget, akár jelentéktelennek tűnő dolgokban is. Például nyitottak lennének a programjaikhoz a helyszínfelajánlásokra, mely az egyik legnagyobb problémájuk a megalakulásuk óta.

Számos más programban is várják a kerületi intézmények és cégek csatlakozását a Klub akár kisebb, akár nagyobb tevékenységéhez, melyek ügyében a kerületi szervezőket lehet felkeresni a lampas.ujbuda@gmail.com címen.

Feltöltve: | Utolsó frissítés: