Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Érzékenyítés a Csicsergő Óvodában

2018. május 8.
Gyerekek figyelnek a programra az angyalföldi érzékenyítésen

A Csicergő Óvoda felkérésére szerveztünk két csoport részére szemléletformáló foglalkozást áprilisban.

Az érzékenyítés első harmadában arról beszélgettünk, hogy kik a látássérültek és honnan lehet őket felismerni. Amint az kiderült, nagyon sokan láttak már fehérbotos vagy vakvezető kutyás embereket az utcán. Megbeszéltük azt is, hogyan lehet segíteni a zebrán való átkelésnél annak aki látássérült és ezen keresztül szót ejtettünk a kommunikálásról is.

Ovisok aktívan részt vesznek a szemléletformáló programon, éppen egy beszélőt ülnek körbe

A második harmadban arról az érzékszerveinket tettük próbára, zajokból próbáltuk felismerni a hangok forrásait, valamint illatokat azonosítottunk. Mivel a beszélő lámpák létének hallatára rendszerint nevetnek a kicsik, ezért elvittük nekik egy beszélő lámpa hangját és lejátszottuk a részükre.

Az utolsó harmadban a Braille-írásról beszélgettünk. Mivel nagycsoportosok lévén már nagyon sokan tudnak írni számokat és betűket, ezért vettük bele a programba. Nagyon tetszett nekik a Braille-írásos papír, megmutattuk nekik a Braille-írógépet, sőt, egy gyöngyökből kirakott Braille-írásos névjegytáblát is kaptak tőlünk ajándékba, melynek nagyon örültek.

Számunkra mindig nagy öröm, ha egy óvoda kezdeményez, mert ez arról tanúskodik, hogy fontosnak tartják a kicsik szemléletformálását. Mi is azt gondoljuk, hogy lényeges korán kezdeni és rendszeresen ismételni, mert így nagyon sok későbbi rossz beidegződést és előítéletet meg lehet előzni.

Tóth Andrea
közösségi civilszervező