Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Első klubdélutánunk

2015. április 27.

Klubdélután fotó1Klubdélután fotó2

Izgatottan vártuk a találkozást, mert személyesen még nem mindenki ismerte egymást. A bemutatkozásnál nagy volt a meglepetés, mert eljött közénk a századik életévében járó Margitka néni is, így összesen hat tagot számlált kis összejövetelünk.

Klubdélután fotó3Klubdélután fotó4

Margitka néni, aki tanítónőként ment nyugdíjba „annak idején” sok emléket idézett fel nekünk hosszú életútjáról vidáman, megelégedéssel fűszerezve.  Olga 86 évesen volt közöttünk és Őt is magával ragadta a kellemes légkör, így megígérte, hogy legközelebb is eljön. A fiatalabbak szintén bemutatkoztak, majd egy újabb meglepetés ért minket: telefonon hívott a 90 éves Bertalan, aki szeretett volna eljönni, de sajnos kutyája beteg, így végül otthon maradt. Viszont kihangosítottuk, így a távolból, de Ő is részt vehetett az összejövetelen, most már teljes volt a csapat.

Klubdélután fotó5

Mindannyiunk örömére nagyon jól telt el a délután, úgy éreztük, mintha már régi ismerősök lennénk,  hiszen tényleg van, ami összeköt minket látássérülteket. Várjuk már a következő találkozást!

 

Vas Györgyné Terike
a III. kerület közösségi mentora