Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Élménybeszámoló első kézből – Ágacska

2017. március 16.
Mariann mosolyog a képen a karjában Tomival, aki megkapta Berci béka sapkáját, nagyon jól áll neki, ő is mosolyog
Mariann mosolyog a képen a karjában Tomival, aki megkapta Berci béka sapkáját, nagyon jól áll neki, ő is mosolyog

Február 26-án ismét narrált előadáson voltunk családommal. Én magam nagyon szeretem a színházat, de azt kell, hogy mondjam a Tomi részéről is megvan a színház iránti szeretet. Ez alkalommal Csukás István Ágacska című meséjét néztük meg. Kicsit féltem a darabtól, mert általában előtte mindig mesélek Tominak róla, de a neten nem találtam olyan változatot, amit fel tudtam volna olvasni neki. Nagy meglepetésemre ezt a mesét fogadta a legjobban. Amikor megérkeztünk, már tudta hol vagyunk, és teljes „extázisban” volt. Személyesen Koltai Judit a darab rendezője köszöntötte Tomikát név szerint, amit a saját nyelvecskéjén viszonzott is. A színészek is már ismerősökként köszöntek oda nekünk, míg előadás előtt gyorsan megetettem kisfiamat, hogy ne a korgó gyomorra, hanem az előadásra tudjon koncentrálni. A színpadi bejáráson is már olyan boldog volt Tomi, hogy alig bírtam őt tartani a kezemben, kacarászott, járt keze, lába. Öröme csak fokozódott, amikor Ágacskától kapott egy kis ágacskát is ajándékba. Kezecskéjével minden ruhát megtapintott, és a színészek hangját is megismerte. Nagyon jól éreztük magunkat, és már most tervezzük, hogy májusban ismét megyünk a Szélike királykisasszony című meseelőadásra. Köszönjük a színészeknek a remek előadást, S. Tóth Erikának pedig az audiónarrációt.

Néczin Marianna