Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Egy szuper délután az újpesti klubunkban

2018. szeptember 14.
Az újpesti klubon egy asztalra kirakva látható a Láthatár Bolt kínálata

Már nagyon vártam az ősz első újpesti klubnapját. Nem hiába, mert érdekesnek ígérkezett, a meghívott előadók miatt. Örömmel üdvözöltünk köreinkben, egy tagunkat, aki most járt először nálunk.

Varga Brigitta körzeti megbízott, felajánlotta ismét a segítségét, a lámpák esetleges nem működésénél, a biztonságos közlekedésünk érdekében. Szó volt a biztonságos közlekedésről, mire figyeljünk fokozottabban. Nagy érdeklődéssel hallgattuk, hogy milyen bűncselekményeket követnek el a bűnözők, hogyan védekezhetünk ellenük.

A képen a körzeti megbízott látható, amint előadást tart az újpesti klubtagoknak

Kósa Andi, szuper interaktív előadását nagyon élveztük. Megtapogathattunk a braille tanulásához szükséges eszközöket. Kaptunk nagyított síkírásos braille abc-t, amely segítségével közösen közmondásokat fejtettünk meg. Nagyon jól szórakoztunk, tanulás közben.

Az újpesti klubon egy asztalra kirakva látható a Láthatár Bolt kínálata

Szívesen hallottunk Katona Zsuzsitól, a Láthatár Boltban történt változásokról, újdonságokról. Sok számunkra hasznos, és megfizethető konyhai eszközt mutattak be Zöld Rozália munkatársával, nekünk.

Köszönöm a társklub vezetőjének, Vas Györgyné segítségét, a fent említett előadóknak, a kellemes délutánt, tagjaink nevében is!

Szélesné Panka
közösségi civilszervező