Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Egy gyönyörű, őszi szombaton történt!

2018. október 9.
Az újpesti Klub első helyét bizonyító plakett

Már reggel hívogatott bennünket, a gyönyörű napsütés, a szabadba. Még jó, hogy a tervünkkel megegyezett ez a hívogatás, ugyanis, az Újpesti Atlétikai Stadionba készültünk tagjainkkal, az Újpest Önkormányzata által rendezett Őszi Sportparti főzőversenyére.

az újpesti főzőcsapat

Sajnos, csak páran tudtak eljönni, de attól mi még nagyszerűen éreztük magunkat. Vaddisznóhúst, szalonnát, és gombát kaptunk, a főzéshez. A többi hozzávalót, közösen adtuk össze. Valamint csirkepor-költet, is feldobtunk, egy kisebb bográcsba, hátha valaki nem eszi a vadhúst. Mint kiderült, ezt jól is tettük.

az újpesti főzőcsapat asztala

Miközben kb. 75 asztal előtt füstölögtek a bográcsok, a hangfalakból hallatszott, a különböző versenyek állása. A kisebb gyerekek sem unatkoztak, mert rengeteg sport, és játékos programmal készültek nekik is a szervezők. A vidám társaság, igencsak megéhezett, a főzés végére.

Az eredményhirdetést, csak ketten vártuk meg a párommal, mivel a többieknek esti programjuk is volt. Sajnálhatják, mert így, csak mi részesülhettünk a dicsőségben. Ugyanis, első helyezést értünk el, a civil kategóriában.

Az újpesti Lámpás Klub oklevele az első helyről

Az oklevelet, és a nyereményt, a gratulációjával, Nagy István Alpolgármester Úr adta át nekünk.

Az újpesti Klub első helyét bizonyító plakett

Nagyon jó társaságban voltunk, egy jót ettünk, és elsők lettünk a főzőversenyen!

Nagyon szuper napunk volt!

Köszönjük!

Széles Attiláné (Panka) 
közösségi civilszervező