Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A repülőtéren jártunk

2017. augusztus 18.
A képen a csoport látható a kifutópálya előtt, amint fényképeznek

Újpest lámpásai szerveztek programot a Liszt Ferenc Repülőtérre, melyhez mi is csatlakoztunk. Garamvölgyi Károly vezetésével, autóbusszal jártuk be az egész repteret.

Miután átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen, megkezdődött a túra. Megtudtuk, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér egy önálló kisváros a nagyvárosban, saját kutakkal és vízművel, víztisztítóval, hőerőművel. 1950-ben nyitották meg, és az utasforgalom meghaladja a 11 milliót, a teherforgalom szintén jelentős.

A képen a csoport látható, amint utazik a reptéri buszon

A repülőtéren négy terminál található (1, 2A, 2B, GAT). A reptér saját kertészettel, és saját tűzoltó bázissal rendelkezik. Két beton/aszfalt burkolatú futópályája van: 3010 és 3707 m hosszúságúak. Láttuk a repülőtér jellegzetes irányítótornyát, tetején a repülőgépek földi gurulását irányító radarral.

Utunk során megcsodálhattuk a különböző teher-, és utasszállító repülőket, valamint magángépeket. A DHL gépnél kiszálltunk, és csoportképet készítettünk. A futópályánál is megálltunk pár percre. A toronyirányítás rövid időre felkapcsolta a pályafényeket, amelyek gyönyörű látványt nyújtottak. Több, leszálló repülőgépet is láthattunk, amely pont 70 méterrel a fejünk felett repül el, jelentős hang- és szélhatás kíséretében.

A képen a csoport látható a kifutópálya előtt, amint fényképeznek

A repülőgép múzeumban megtekinthettük a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének fejlődéstörténetét, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszközt. A pilótafülkében repülőszimulátor segítségével ki lehetett próbálni, milyen egy repülőgépet irányítani.

Köszönjük a szervezőknek és reptéri segítőinknek, hogy részt vehettünk ezen az élménydús programon!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők