Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Beszélgetés Vámos Miklóssal

2016. május 5.

A beszélgetés teljesen megtelt teremben kezdődött el és egyből az került szóba, hogy miként indulhat el valaki ma az írói pályán és mennyiben volt különleges Vámos Miklós pályafutása. Hamar kiderült, hogy történeteket alkotni, nem csupán könyvek lapjain lehet, hanem léteznek más helyek is, ahol erre igény van és fizetnek érte.

Nagyon sok érdekes információ elhangzott a legnagyobbnak számító irodalmi elismerésről, a Nobel-díjról is. A jelölés folyamatán és a közbeszédben előforduló magyar írókon kívül, felidézésre került Kertész Imre díjazásának a története is.

DSCF1388DSCF1397

Magáról az irodalmi mű alkotásának a folyamatáról több olyan érdekesség előkerült, melyről keveset lehet hallani. A példának felhozott Sánta kutya c. mű esetében a szerző elmondta, hogy hosszas kutatásokat folytatott annak érdekében, hogy a női beszédet és gondolkodást hűen tudja megjeleníteni a könyve lapjain és a szereplői nyelvhasználata is eltérő legyen.

Ezekkel kapcsolatban az is elhangzott, hogy egy ember életén belül is léteznek nyelvváltozatok, melyre nem csupán az illető életkora és az azzal összeszedett élmények hatnak, hanem akár olyan nagy változások is, mint a vizualitás terjedése a televízió miatt, illetve a számítógépek és az internet elterjedése. E miatt arra is volt már példa, hogy egy korábban megírt és kiadott mű átírásra került, így alkalmazkodva az olvasók megváltozott gondolkodásához.

A beszélgetés végén néhányan dedikáltatták a saját birtokukban lévő könyveiket a szerzőtől, majd akinek még kérdései voltak, azok négyszemközt kaphattak válaszokat. Összességében nagyon kellemes találkozó volt és nagyon örültem neki, hogy egy ilyen program is felkerült a rendezvények közé.

Egy jelenlévő