Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Akadálymentes Filmklub Újbudán

2016. október 31.

A vetítésen az Argó c. filmet nézhettük és hallgathattuk meg. A filmklub különlegessége az volt, hogy jelen volt a látássérültek számára az audionarrációt elkészítő Bakos Éva is.

Az újbudai, egyébként az Életrevalók nevet viselő Filmklub azért különleges, mert célul tűzte ki a teljes akadálymentesítést. Olyan vetítéseket szeretnének, melyek minden fogyatékos személy számára befogadhatóak és anyagilag sem megterhelőek a belépők. A vetítések helyszíne ráadásul egy korábban már bezárt klasszikus mozi szomszédságában vannak, valamint pár km-es körzetben nincs is mozi a környéken.

2016oktfilmklub1 2016oktfilmklub2

Az őszi vetítések egyébként ingyenesek, mert így szeretnék tesztelni érintettek véleményével az akadálymentesítési projektet.

Látássérült szempontból több akadálymentesítési szempont megvalósulását is tapasztaltuk. Elsőnek azt szeretnénk megemlíteni, hogy a vetítésre szolgáló terem ugyanaz, ahol általában a Lámpás Klubok klubnapjait is szoktuk tartani. Így azok, akik szoktak járni a klubjainkra, már ismert helyszínre érkeznek.

A bejárati ajtótól a gyengénlátókat vastag sárga vezetősáv segíti a közlekedésben, a bottal járóknak pedig egy vezetősáv került kialakításra. Ez mostanság eléggé gyengén érzékelhető, de éppen folyamatban van a szabványos kialakításnak megfelelő cserélése.

A filmvetítés előtt előnarráció segítette a film befogadását, majd egy fülhallgatón keresztül mindenki, aki csak akarta, hallhatta a narrációt. Szinte mindenki elmondta, hogy a narráció nagyon sok olyat adott azoknak is, akik már látták a filmet.

A vetítés után Oláh Sándor, a Filmklub vezetője, bemutatta az audionarrációt készítő Évát mindenkinek, aki meghallgatta a narrációval kapcsolatos véleményeket, illetve sokat mesélt a szereplőkkel kapcsolatos élményekről.

A magunk részéről nagyon örülünk annak, hogy mások is fontosnak tartják a filmek látássérülteknek való akadálymentesítését és a megfizethető árú filmezés újbudai lehetőségének a kialakítását. Nagyon reméljük, hogy a projekt nem ér véget ez évben, hanem jövőre is lesz folytatása.

Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők