A Nemadomfel Kávéházban jártunk

Az angyalföldi Lámpás Klub tagjai a Nemadomfel Kávézóval ismerkedtek meg.

A tagjaink sokat hallottak a Nemadomfel Kávéházról, ezért megígértük, hogy a rosszabb időjárás heteiben sort kerítünk a látogatásra. A februári latyakos és eléggé hideg időben ezt végre meg is valósítottuk.

Amint odafele mentünk, többen is megjegyezték, hogy a kávézó a nyolcadik kerület nem éppen felkapott részén került kialakításra. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Google is a közelben alakította ki a központját, így önmagában a hely megválasztása nem szabad megijesszen senkit. Az igaz, hogy a környék nagyon eltér a megszokott városi hangulattól, de amíg gyalogoltunk azt éreztük, hogy az utcák jó értelemben véve élettel teliek voltak. Nagyon sok bolt előtt áruszállító autókat pakoltak ki vagy be, mellettük pedig vásárlók beszélgettek egymással.

A kávézó egyébként egy nagyon csendes, barátságos utcából közelíthető meg, az egyik régebbi bérház szuterén-jellegű helységéből lett kialakítva. Az utcáról lépcső vezet lefele, de a kerekesszékeseknek korlátlift is a rendelkezésre áll. Már a belépés előtt nagyon sok jelből érzékelni lehetett, hogy elegáns és igényes helyre érkeztünk.

A látogatócsoport egy része a kávézó sarokasztala körül ül

A belépésünk előtt már köszönéssel fogadtak. Maga a belső tér nagyon tágas, meglepően világos és ízléses. A megérkezésünkkor kellemes, halk zene szólt, ami mellett kényelmesen lehetett beszélgetni. A kiszolgálás nagyon udvarias és figyelmes volt, nagyon elégedettek voltunk. Érezhettük, hogy nem először találkoznak látássérültekkel, nem is keltettünk szenzációt a megjelenésünkkel.

Kávét, forró csokit és gyümölcslevet kóstoltunk meg, mindegyik nagyon finom volt. Az árak nem voltak magasabbak egy hasonló jellegű kávézóhoz képest, de ami feltűnt nekünk, az a csendesség volt, holott a háttérzene máshol általában zavaróan hangos szokott lenni.

A látogatók egy része a szépen díszített háttér elé helyezett sarokbútorzatnál ül

A távozásunk után mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy megérte megismerni a kávézót. A nyüzsgő belvárosban a béke szigetének tűnt, ahova nagyon jó volt leülni és elbeszélgetni egymással.

Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Feltöltve: | Utolsó frissítés: