A klubok előnyeiről beszélgettünk

Mit kaphat egy látássérült a Lámpás Klubokon? Mi a jó egy klubnapon? Ilyen és hasonló kérdésekről volt szó az újbudai Lámpás Klub legutóbbi klubnapján.

A tervezetthez képest kisebb létszámban jöttünk össze, de megpróbáltunk erre lehetőségként tekinteni. A megjelentek túlnyomó többsége ugyanis olyan látássérült volt, akik tudtak a klub létezéséről, de jó ideig nem látogatták a klubokat. Ezért arról beszélgettünk, hogy mitől tartottak, mi jelentett nekik akadályt a klub alkalmainak a látogatásában, illetve arról is, hogy mivel lehetne ösztönözni szerintük a klubnapok látogatását?

A félelmek és az aggodalmak között elhangzott többektől, hogy a kevéske szabadidőt túl értékesnek találták ahhoz, hogy egy esetlegesen rossz programra herdálják el. Ennek a félelemnek a lebontásához mindenképpen szükséges legalább egy látogatás, valamint az is, hogy az akkor jelenlevők milyenek. Az elhangzottak szerint a látássérültek többsége (hasonlóan az ép látású emberekhez) kerüli a kötözködő, problémázó embereket, ezért lényeges a megjelentek hozzáállása. Sokat segít, ha ezen a látogatáson praktikus információk, ötletek hangoznak el, valamint olyan a környezet, ahol jót lehet beszélgetni. Többen is elmondták az ezzel kapcsolatos élményeiket, melyek az előbbieket igazolták.

20170207_154755

Az is elhangzott, hogy nem mindenkinek vonzóak a szabadidős programok, mert lehet valaki olyan élethelyzetben, amikor az ilyen jellegű igényeit a saját köreiben meg tudja oldani. Az ilyen esetekben egyértelmű, hogy mindenki a családi vagy baráti programot fogja választani, hiszen egy sorstársakkal való közös program nem lehet ezzel versenyben.

Egyetlen kivételt mégis találtunk, amikor olyan jellegű a szabadidős program, amit családi vagy baráti környezetben nem lehet megszervezni. A múltban többeknek ilyennek bizonyult a nem nyilvános váci börtönmúzeum felkeresése vagy néhány olyan speciális tárlat vagy kirándulóhely, mely csak a részünkre lett akadálymentesen megtekinthetővé téve. Ilyenkor is sokat számít az általános hangulat és nagyon sokat tud emelni a minőségen az, ha integrált jellege van a programnak.

20170207_155022

Elhangzott előnyként az is, hogy léteznek olyan speciális információk, melyekhez a klubnapokon lehet gyorsan hozzájutni. Ráadásul rá lehet kérdezni más érintettek élményeire, tapasztalataira. Ennek a példája a különböző tanfolyamok, melyeket látássérülteknek szerveznek vagy a vakvezető kutyás kérdések. Arra is akadt példa, hogy valaki a klubokat látogatva talált magának látássérültként munkahelyet. Ha valaki néhányszor átél ilyet és a klubnapokra a kellemes hangulat a jellemző, az valószínűleg hosszabb távon is el fog járni az alkalmakra. Őszintén reméljük, hogy egyre többen fogják így érezni!

Ajánlóként pedig szeretnénk egy rövid riportfilmet bemutatni, melyben az újbudai Lámpás Klub egyik vezetőjét lehet megismerni.

 Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Feltöltve: | Utolsó frissítés: