ELNÖKI KÖSZÖNTŐ

„Egy kultúra, egy társadalom minőségét nem az anyagi bőség jelzi,
hanem az, hogy miként viszonyul a gyengébbekhez, az elesettekhez.
Csak közösen leszünk képesek megtanulni, hogy nem az az erős,
aki elvesz másoktól, hanem aki ad.”
(Kepes András)

 

Szeretettel köszöntöm a mintegy 8000 vak és gyengénlátó személy érdekképviseletét ellátó VGYKE megújult honlapján. Az elmúlt években egyesületünk a legmodernebb szervezet- és vezetésfejlesztési eszközök alkalmazásával professzionális szervezetté vált, melynek eredménye nemcsak a VGYKE megnövekedett hatékonyságán, de tevékenységének szinte minden területén megjelent.

Nyitottság, természetes kíváncsiság, őszinte bizalom, hit a sikerben! – ezek a hívófogalmak vezéreltek akkor is, mikor töretlenül bíztunk abban, hogy képesek vagyunk olyan szolgáltatásokat, programokat kifejleszteni és hosszútávon működtetni, melyek a vak és gyengénlátó honfitársaink mellett a látó társadalom számára is fontosak lehetnek. E letisztult cél nagyszerű hosszú távú stratégiává alakult, melynek megvalósítása mára már beérett. A pillanatnyi kihívásoknak és igényeknek történő megfelelés érdekében e megvalósítást kellő rugalmassággal, optimizmussal és fiatalos lendülettel vérteztük fel.

A szolgáltatások kialakításában, fejlesztésében a kollégáink és tagjaink mellett, zervezetünket segítő, nagyrészt önkéntesekből álló tanácsadói csoport kreativitása támogatta. Így 2018-ban kijelenthetjük, hogy e nehéz feladatok felvállalása (pl. támogató és közösségi szolgáltatások, illetve képzések európai szintű működtetése és fejlesztése), az új kihívásoknak történő megfelelési akarat és a megvalósítás során jellemző elkötelezettség, mely az egyén kényelmét a közösség céljai alá képes rendelni egy hatékony és modern, a mai Magyarországon kifejezetten ritka civil szervezetet eredményezett.

Vezetőtársaimmal és kollégáimmal együtt büszkék vagyunk eredményeinkre, munkánkra, s bízunk benne, hogy a jövő kihívásainak épp olyan civil elkötelezettséggel, hittel és profi folyamatmenedzsmenttel, szakértelemmel tehetünk eleget, mint azt tettük eddig is. „Civilként, profi módon” – tűztük ki magunk elé a célt évekkel ezelőtt, s érezzük, hogy jó úton járunk.

Honlapunk megújítása is a fenti célt szolgálja. Igyekeztünk olyan felületet létrehozni, amely eredményesen mutatja meg minden látogatónak mindazokat a szervezeti értékeket, amelyekben sikeresen megerősödtünk az elmúlt időszakban. Az új honlap mind arculati elemeiben, mind struktúrájában átalakult, a felhasználás egyszerűsítése, valamint a kínált információk egyértelműsítése érdekében. Természetesen fontos volt számunkra az akadálymentesítés, de igyekeztünk elkerülni, hogy ez a látó embertársaink felé történő kommunikáció kárára váljon, ennél fogva elmondhatjuk, hogy honlapunk kivétel nélkül minden érdeklődő számára új és hasznos információkat kínál.

Bízom benne, hogy Ön is kellemesnek és hasznosnak találja majd a honlapunkon töltött időt! Izgalmas és eredményes böngészést kívánok!

Fodor Ágnes